Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve már nem az értelmes élet megteremtése, hanem a javak bármi áron való megszerezhetősége és birtokolhatósága, lelkiismeretfűrdalás nélkül csak elvesz a világból, anélkül, hogy adna hozzá: a jogegyenlőség hiányában társadalmi méretűvé váló entellektuális bűnözés elsorvasztja morális gátlásait, ami által elszabadulnak benne a már értelemmel alig is korlátozható legalantasabb ösztönök, egyedeiben elidegenedik egymástól és önpusztító módon önzővé válik, egymás árulóivá és megalázóivá; mértéktelenül fogyaszt, föléli javait, élvezeteket halmoz és nem szaporodik, gyilkolja magát nemcsak egyszeri áldozatvállalással, hanem folyamatosan is a nagy apparátusokkal működtetett embrió-vágóhidakon, mert nem talál már örömöt önnön folytatásában, nem vállalván felelősséget nemcsak a jövőért, már-már a jelenért sem; fiai az elődök által tudatosan lerombolt nemzeti eszmények hiányában céltalanná válnak, cinizmusában és nihilizmusában alkalmatlan a jövőteremtésre, s ha csak az egyház a maga értékálló morális normáival nem siet a segítségére, föléli kevés sajátját, amiért alighanem teljes joggal az adott társadalmi viszonyokat okolja, szégyell ismerni hazát, mert szégyellnivalóvá tették előtte, világképéből hiányzik a haza-tudat és hazaszeretet, s nem találván hazát a hazában, szüntelen elvágyódás él benne, akárhová, mert az ismeretlen idegen biztosabb jelent-j övöt ígér, mint a mostohává és szégyellnivalóvá lett egy-haza. De ha ilyenné lett a beteg lelkű nemzet, mi, írók elháríthatjuk-e magunktól a felelősséget s belekiálthatjuk-e tiszta szívvel a világba: te tetted ezt, király! Aligha tehetjük ezt meg, mert vétkesek vagyunk mi magunk is, és a felelősséget nekünk is vállalnunk kell: beteggé a nemzet lelke beteg irodalma által is lett. De vajon egészséges lelkű írók létrehozhatnak-e beteg irodalmat? Kételkedem benne. Annál kevésbé abban, hogy az író lelke is beteg. Nem eredendően beteg, hanem mert azzá lett. Azzá tette egy születése pillanatában beteg irodalompolitika beteg követelményrendszere: az egyirányúsított, egyfűnkciójú irodalom kívánásával, az átkos T kategóriák funkcionáltatásával. Nem is lehetett másként: a beteg irodalompolitikának beteg lelkű írókra van szüksége, a beteg lelkű író beteg irodalmat szül, a beteg irodalom beteggé teszi a nemzet lelkét. Tűrheti-e tétlenül a nemzet jelenéért, de méginkább a jövőjéért felelős országvezetés, hogy ez az állapot továbbra is fönnmaradjon? Egy beteg lelkű nemzettel, ha megfeszül sem lesz képes jövőt építeni. Hiába korlátozza emberi jogaiban, hiába szűkíti életlehetőségeit, nyugtatgatja be nem váltott ígéretekkel fölhalmozott indulatait, olaj lesz csak a tűzre és növeli a 297
