Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja bajt és egy határon túl már az önkatasztrófától sem riad vissza; a beteg lelkű nemzetet gyógyítani kell, akár radikális gyógymódokkal is, nem büntetni. Irodalma által is - hogy csak a magunk felségterületén maradjunk -, mert nemzeti irodalmunk, sajnálatos módon sorsirodalom is, sokat tehet e betegségfolyamat megállításában, a gyógyításban magában is. De előbb magának is meg kell gyógyulni, elsődlegesen alkotó írói által. Ehhez a „nagyhatalomnak” le kell mondania a közé és az írók közé ékelődött „kishatalom” szolgálatairól, bizalommal kell viseltetnie az írókkal, kik alighanem e gesztusért bizalommal fognak fizetni, tényekkel kell bizonyítania, hogy az országnak, a nemzetnek egy sokszínű, de sokszínűségében egy egységes nemzeti irodalomra van szüksége, amelynek hagyományaiban kell megújulnia, egyazon cél érdekében több irányú funkcionálásában. Ebből az irodalomból nem fognak hiányozni azok a maiból hiányzó akaraterős, a kisebb és a nagyobb közösség javán munkálkodó hősök, akikkel azonosulni tud a nemzet, mert ezek a hősök tudni fogják, hogy velük bármi történhet, másnap akár föl sem is ébredhetnek, mert hiszen az emberi élet véges, de a Nap azért holnap reggel mindenképpen fölkel, legföljebb felhő takarja el, de a felhőket, ha éltető terhüket lerakták, a föltámadó jó szél majd szétkergeti és ismét sütni fog a Nap; ebből az irodalomból nem fog hiányozni, miként a mostaniból, a szépre, a jóra, a nemesre való törekvés, a párját féltő és vigyázó tiszta szerelem, mely nem alantasul csupán céltalan testi birtoklássá; a családjukért aggódó szülő és a szülőt szerető-tisztelő gyermek; ez az irodalom, nem miként a mostani, nem fog cinikusan szólni a hazáról, a nemzetről, az emberi tisztességről és becsületről, mint értékőrző és vigyázó morális normáról; ebben az irodalomban, nem ahogyan a mostaniban, majd a nemzet erkölcsi erejének szüntelen ápolása munkál; ezt az irodalmat, nem miként a mostanit, becsülni és értékelni fogja a világ, mert ez nemzeti irodalom lesz, a magunk gondjával-bajával- örömével, mert csak ez az irodalom lesz képes rokonszenvet kelteni irántunk a nagyvilágban. Hogy azonban ez bekövetkezzék, a mostani irodalompolitikai állapotok erre alkalmatlanok. Ha élő irodalmunk nem kap megfelelő morális támogatást a nemzet jövőjén felelősen munkálkodó politikai „nagyhatalomtól”, ha az írókban nem felelősen gondolkodó és dolgozó partnert lát, és nem számolja föl a betegségeket terjesztő gócokat, akkor minden marad a régiben, s a helyzet még csak súlyosbodik általa: ez az irodalom sohase kérdez, cinikus-elkötelezetten válaszol, s mindig azt, amit kérdezője hallani 298
