Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja Kunszabó Ferenc: Kedves Barátaim! Az évtizedek során toldott-foldott kultúrpolitika, de ami bennünket jelesül érdekel, az állami egykéz-irányítás elvére alapozott irodalmi szerkezet (mechanizmus) most van összeomlóban. Ennek leglátványosabb jele a terjesztés körül kipattant botrány. Tudniillik, amikor kiderült (amit különben mindig tudtunk), hogy nálunk a könyveket zúzzák. Mert az égetés, ugyebár, sötét középkori, meg modem fasiszta dolog, amellett gazdaságtalan is. Hát nálunk ma zúzzák: a papírt így újra föl lehet használni, ha másra nem, nemesebb célokra. Ám a nyomtatás is szégyenteljes. Egy könyvet, a kézirat nyomdába érkezésétől a példányok postázásáig körülbelül egy hét alatt kellene előállítani. Ezt a technika már másfél százada lehetővé tette Magyarországon, azaz, így lenne ma is erkölcsös; de a mi korunkban sokkal nyomosabb érv: gazdaságos... Legnagyobb válságban azonban a könyvkiadás van. Az állami kiadókhoz benyújtott kéziratokat gyakran évekig olvassák, szerkesztik, némelyike három, négy főhivatalt is megjár, ahol néhány mondat fölött méláznak hónapokig - miközben a magán, félmagán, és legújabban a géemká és végéemká kiadású könyvek szélsebesen árasztják el a piacot és lelnek vevőre hihetetlen mennyiségben. A közönségnek mintha ajánlólevél lenne, hogy valamely mű nem az állami kiadóknál jelenik meg. S ha figyelembe vesszük a gazdasági, társadalmi, kulturális szervezetek, intézmények saját kiadásait, mik már a hetvenes években szaporodóban voltak, akkor bizton megállapíthatjuk, hogy a hagyományos kiadók csődje végérvényes. Közismert, százszor megrágott példák ezek, aminthogy a javítás lehetséges módját is untalan hallottuk, tárgyaltuk már: a horizontális megoszlás vertikálissá változtatása, azaz, a kiadóknak legyen saját nyomdájuk, terjesztésük; a nagy kiadók mellett létesüljenek kis, fürge vállalkozások; valósuljon meg a nyomdász, sőt, a szerkesztői, és terjesztői érdekeltség, stb., stb. Bizonyos azonban, hogy ezek legjobb megvalósítása sem változtatna a könyvkiadás tematikáján. Nem hozná vissza a magyar és a világirodalom nagy klasszikusait, kiknek újrakiadása, terjesztése, propagálása már régen elégtelen. Szégyellnivalóan szegényes, noha még mindig sokszorta jobb, mint az élő magyar irodalomé. Csak egy hevenyészett statisztika is megmutathatja, hogy az élő honi - vagy egyáltalán: magyar szerzők megjelentetése, műveik példányszáma, reklámja, kritikai fogadtatása milyen mérhetetlen hátrányban van az élő külföldi szerzők és művek között. Tisztelet a kivé290
