Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja égből ütöttek be a magyar könyvpiacra. Minden kiadásra érdemesített, tehát a megjelentetés puszta tényével elismert, kiemelt alkotó kis, jelentéktelen kezdőnek hat a magyar olvasó szemében. Az olvasóhoz eljutni, durván egyszerűsítve, kétféleképpen lehet: berobbanva vagy folyamatos jelenlét révén. A robbanás, a dolgok igencsak politikai természetéből adódóan, indokolt lenne ugyan, de ugyanezért lehetetlen is; a határokon túli alkotók egyszerűen nem írhatnak le olyant, ami a magyarhoni olvasó számára robbanhatna - ugyanis azzal együtt önmagukat is megsemmisítenék. Ámde olyan töltetű dolgokat, vagyis valódi irodalmi műveket írtak már, sokat. Berobbanás helyett a kitartás, a folyamatos jelenlét lehetne a megoldás - a határokon túli irodalmak szívósságához illően. Ehhez azonban nemcsak nyilatkoznunk, hangoztatnunk kell, hogy mieink, a magyar irodalom részei „ők”, hanem ezt elfogadva, híve és tudva, természetszerűen kellene tenni a dolgunkat. Márcsak azért is, mert nem valószínű, hogy Budapesten tárolják az egyedül hiteles mércét, s itt van az egyedüli hites hely a megmérettetéshez. Lapjaink időnként - és főként, ha ritka útlevelükkel Pestre látogatnak - közölnek is határon túli írókat: jól teszik. Meg is nyugodnak tőle, hogy megtették kötelességüket. De azt már elfelejtik jelezni, hogy milyen illetőségű a szerző. Nem azért kellene pedig feltüntetni az ország nevét, hogy némi egzotikummal színezve jobban forgalmazzuk az illető írókat, mint az szokásban volt, még kevésbé azért, hogy jóelőre elkülönítsük őket a magyar irodalom pesti mértékű egészétől, hanem azért, hogy ne a most indulók, az ismeretlen kezdők vagy a „futottak még” kategóriájába sorolja be őket a nem is olyan gyanútlan olvasó. Az igazi megoldás, természetesen, nem az effajta címke vagy billog, hanem a határokon túli magyar írók állandó és masszív jelenléte volna. Javaslatom idevág. Amennyire kézenfekvő, éppen olyan nehéz lesz keresztülvinni, attól félek. Tehát: indítsunk, alapítsunk, szervezzünk egy talán a Látóhatárhoz hasonló szemelvényes időszaki kiadványt a határokon túli magyar alkotók számára. A magyarországi olvasó így egy helyen és a javát kapná mindannak, ami az egyre zsugorodó kisebbségi irodalmi mellékletekben vagy a kötelező politikai anyagok közé ékelve, fűllasztva mégiscsak megjelenik szerte a világon, s igazi gondokról, igazi művészetként szól: akár virágnyelven, akár avantgárdos formában. Legyen a mérce kizárólag esztétikai - úgyis politikai tartalommal töltik fel a válogatott szerzők, s a puszta tény 288
