Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
togatjuk, „nyílt szóval, födetlen arccal” - értelmes, nyílt vita - és cselekvési teret, senki jogait nem csorbító szabadságot, nem a demokratizmus kiszélesítését, hanem demokráciát követelve. Ugyanakkor tisztában vagyunk lehetőségeinkkel, s mindaddig, amíg munkánk és emberi, írói méltóságunk engedi, készek vagyunk kompromisszumokra, a magyar nép ügyéért. Mert nem magyar író az, aki önként lemond történelmi és társadalmi illetékességéről, s ezt ne vegyék dicsekvésnek: ez a korszak a mi nevünk és felelősségünk által lesz megörökítve, s nem a bármely magas funkciót viselő hivatalnokok által. S ha utódaink előtt szégyenkeznünk kell, aligha háríthatjuk át a felelősséget, még akkor sem, ha magunk csak eltűrtük és elhallgattuk a rosszat. A magyar történelem, úgy érzem, nagyon lényeges pillanatához érkezett. Még megvan a közmegegyezés, az ország gerincét adó néhány tíz- vagy százezer ember bízik a reformgondolatban, a lakható, járható és kommunikálható szocializmusban. Miközben e sorokat írom, állandóan azon jár az eszem, érdemes-e mindezt elmondanom. Tizenöt évvel ezelőtt, amikor az írószövetség tagja lettem, ez a szervezet nagyobb tekintélynek örvendett. Része volt maga is a monolitikus államgépezetnek, vezetői elhivatott funkcionáriusok voltak, akik velünk, akkori fiatalokkal szemben a mindenható államot képviselték - meg kell vallani, jeles türelemmel. A mostani, vélt szakadás voltaképp egy szellemileg gyümölcsöző állapot előjele is lehet, s én így értelmezem: a vélemények pluralizmusa, a nagyon is elkerülhetetlen demokrácia útja ez. Mondhatnám, ezt a helyzetet kellene intézményesíteni, jogokkal és kötelességekkel körülbástyázni. Azt is megvallom: néha visszasírom azt a régi, monolitikus kultúrpolitikai időszakot. Elég volt egyetlen embert meggyőzni valami újnak a helyességéről, s máris szabad volt a pálya. De hát ez a különbség a felvilágosult abszolutizmus és a demokrácia között. Most valahol félúton vagyunk, s ami aggasztó: bármikor visszaléphetünk, megriadva a rögösebb úttól. Pedig higgyék el, Barátaim, nincsen visszaút, csak a romlás felé. Csak előre lehet menni, a felnőtt és szabad állampolgárokat tömörítő önkéntes szervezetek felé. Csak előre lehet és érdemes menni, a demokratikusan irányított és ellenőrzött, de lényegében saját felelőssége szerint szabad kulturális vállalkozások felé. Nem lehet gazdasági reformot végrehajtani kulturális reform nélkül, s megfordítva. Sajnos vagy szerencsére, de vége a vállveregető és leintő kulA közgyűlés jegyzőkönyve 261
