Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A közgyűlés jegyzőkönyve nem könnyebb itt ma sem politikusnak lenni, országkormányzónak, mint... mikor is? Keressünk már egy dátumot, hogy mikor is volt itt olyan könnyű. Ötszáz éve? Valaha egyáltalán könnyű volt? Mindenki nézzen utána! Akár tudjuk, akár nem. De ezen gondolkodjunk el, hosszan és alaposan. A pálcát vagdostuk körül, hogy ne sújtson olyan keményen. Ez is mindenkire vonatkozott: politikusokra, írókra, munkásokra, parasztra. A történelmi tanítóbácsi mindig nagyon fenyített. Akkor most vajon le kell vágnunk a kezünket, amellyel a pálcát adtuk a kezébe? Megtehetjük, de ahhoz nem kellett volna ide eljönnünk. Nagyon röviden beleszövöm a Berzsenyi Társaságot. Ez a társaság, amely másfél év után csaknem annyi tagot számlál, mint az írószövetség, azt a jelszót fogadta el: „Tenni, adni, hatni!” Mit tettünk? Nem sorolom. Nem a pálcát próbáltuk körbevágni finoman, védetten, mert nem látta a tanítóbácsi. Vagy azt kellett volna nekünk is tenni. Nagy hőstett lett volna, mondhatom! S végül ki csodálja, hogy ilyenkor nem is a pálca ellen tiltakozunk, hanem fölemeljük, és az erősen sújt le. Mindez józan ésszel az iskolában sem tántorított el bennünket a tanítóktól, sem a későbbi tisztességtől. S ráadásul, micsoda történési-történel- mi fintor - mert ezt a pálcát én nem kitaláltam, ez valóban így volt -, mi ezt a tanítót szerettük később a legjobban. Nem foglalkoztunk akkor még vele, hogy miért. Most már tudom. Talán azért, mert a furfangos csalást észrevette. De miért vette észre? Honnét? Kegyes volt az a csalás. Azért - gondolom -, mert ő maga is ilyesmivel próbálkozott hajdanában, de az ő kényszerű furfangját is észrevették. Valaki. Egy másik tanító. A Tiszatáj. Kedves folyóiratom volt. Az egyik legjobb, talán a legjobb magyar folyóirat volt. Volt? Remélem, lesz! És remélem, lehet is. Én szeretném, ha feltámadna. Értünk, miattunk, mindannyiunkért. Akkor is azt mondom, ha magam is aláírtam, hogy súlyosan érintett a sorsa. Holnapra sem mondhatok mást. De hangsúlyozom: ez az én dolgom! Az itt élő magyar állampolgáré! Én a jövőben is itt akarok élni, otthonosan akarok élni ebben a hazában. Tehát: nem szeretném, ha mindezt nyugati lapok, rádióadók felhasználnák. Semmi közük hozzá! Vajon mikor tett érte, értünk valamit is az a drága Nyugat? Mikor volt több a cinikus kibicnél, amikor igazán baj volt? Igen, az én dolgom ez és a mi dolgunk. S hogy a pálca körülvágásaival talán magam is hozzájárultam a sorsához, lehetséges. Talán nem kellett volna. Nem felejtem el. Ami az én részem, ehhez is tartozik. Ahogy a kaparást is magam döntöttem el. 247
