Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)

A közgyűlés jegyzőkönyve

A közgyűlés jegyzőkönyve Akár tetszik, akár nem, a jó politika is ugyanolyan objektíve meg­határozott, mint valakinek a belső szabadságvágya. Ez pedig azt jelenti, hogy a földrajzi, pontosabban a geopolitikai környezetünkre tekintettel kell lennünk. Tapasztalatból nem fogadom el azt a megállapítást, hogy a kör­nyező országok ellenünk vannak. Tapasztalatból nem tudom elfogadni azt, hogy az írószövetség dokumentálja, 16 millió magyarért vállal felelősséget, mert holnap az ENSZ közgyűlésén, a bécsi utókonferencián, és legközelebb az UNESCO közgyűlésén ültetnek bennünket a vádlottak padjára. Mert ez nem a 16 millió magyarért való felelősséget példázza, hanem éppen ellen­kezőleg: felelőtlen kalandorpolitikát jelent. Mi nem azt mondjuk, és nem is mondhatjuk, hogy nem tartozunk felelősséggel minden rendes és becsületes magyarért. Minekünk a hogyan kérdése a fontos. Úgy, olyan módon nem akarunk föllépni, amely csak provokál, miközben segíteni nem tudunk. Vegyünk egy példát: a Szovjetuniót. Elég sok kapcsolatom van a Szov­jetunióval, a legkülönbözőbb kérdésekben sokat beszélgettem, vitatkoztam a képviselőivel. Állítom, hogy az elmúlt 15 évben a Magyar Szocialista Munkáspárt többet hatott a Szovjetunió Kommunista Pártjára, mint fordítva. Igazolni is tudnám ezt jó néhány ténnyel. Ám ennek ellenére eszünkbe sem jut számon kérni tőlük az ott megindult, még nem kiforrott, még nem győ­zött változásokat, ezek ütemét vagy formáját. Kölcsönös tapasztalatcsere­áramlásról beszélünk és a tapasztalatok együttes elemzéséről. Amiből ter­mészetesen a vita elemei sem hiányoznak, ez biztos. És az is biztos, hogy egyre inkább gazdagodik ez a véleménycsere. Valamikor Önök attól féltek, hogy szovjet partnereink megállítják nálunk a reformfolyamatot. Most meg úgy tüntetik fel a dolgot, mintha mi maradnánk el a szovjet változásoktól. Ez nem igaz; a józan szemlélő ezt pontosan tudja, érzékeli. Engedjék meg, hogy azt mondjam, mi mindig is magyar módra fogjuk eldönteni és csinál­ni a dolgainkat. Mint ahogy szovjet barátainktól szovjet megoldásokat fo­gunk várni. Saját magunknak kell döntenünk minden kérdésben, közben pedig minden hasznosítható tapasztalatot figyelembe kell venni. Egy másik példát is szeretnék felhozni. 1975-ben vettem részt először olyan magyar-csehszlovák tárgyaláson, ahol mi szóba hoztuk az ottani magyar nemzetiség ügyét. Mondhatom, tárgyaló partnereink megmereved­tek. Csakhogy idén részt vettem egy olyan kétoldalú tárgyaláson is, ahol nem mi kezdeményeztük, a csehszlovák delegáció mégis számot adott arról, hogy a nemzetiségi kérdésekben milyen intézkedéseket tettek, milyen el­gondolásokat vettek le a napirendről, hogyan szeretnének politizálni az ott 183

Next

/
Thumbnails
Contents