Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja hívás volt. Nem mindenben értek természetesen egyet Mészöly Miklóssal, és nagy figyelemmel hallgattam Csurka Istvánt. De Mészöly Miklós szavainak egy részében olyasmi hangzott el, ami egy dialógus alapja lehet. Ez meggyőződésem. Még Csurka István is felvillantott valamit abból, ami a dialógushoz hozzátartozik, vagy hozzá kell, hogy tartozzon. Ugyanis van miről beszélni és kölcsönösen tudjuk: hogyan lehet dialógust folytatni. De Albert Gábor hangját visszautasítom! Az ő fellépését a demagógia jellemezte. Mi a demagógia? Vedd az igazság egy elemét, vagy talán annak két, három forgácsát, tedd hozzá a sérelmek érzelmét, öntsd le szenvedéllyel, fogalmazz kifinomultan, s akkor itt áll „egy romba döntött, megalázott, magába roskadt, semmivé vált nemzet.” Ráadásul, ha ezt még történelmi ívben adják elő, még ha mindenféle történelmi igazság nélkül, akkor nincs más választásunk, mint becsukni a boltot. Legfeljebb még egy kiút lehetséges: a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága lemond és átadja az írószövetség választmányának a döntési hatáskört. Eszembe jut, mit mondott Illyés Gyula a demagógiáról: „A demagógia azzal hat, hogy egyrésznyi igazságból csinál hazugságot.” Mi ez ellen a védekezés? Elválasztani az igazat a hamistól, s az utóbbit épp „ezáltal pukkasztani szét.” Az eddigiekhez még két dolgot szeretnék hozzátenni. Az egyik: minket taktikázással vádolnak. Tegnap volt részünk a taktikázásból. Jól időzítették: kik szóljanak utoljára, mit halljunk a végén, milyen gondolatokkal és érzelmekkel menjünk aludni. Én ezt a történelmileg hazug érvelést elfogadni nem tudom, a dialógusból kizárom a tetemre hívást! Bírálhatjuk barátainkat, de a barátainkkal szembeni igaztalan vádakat, vagyis azt, hogy a szomszédaink nekünk csak rosszat akarnak, visszautasítjuk! Nem vesszük fel holnap sem ezt a hangot, mert mi is itthon vagyunk, és valóban készek vagyunk a dialógusra. Hivatkoztak a marxisták-katolikusok párbeszédére. Elmondanám, hogy ez miért vált lehetségessé. Azért, mert először is komolyan vették egymást. Mindkét fél rájött, hogy a másik van. A második, hogy érveket állítottunk szembe egymással, és nem csak elfogult érzelmeket, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Harmadsorban azért, mert közös felelősséget éreznek a jövőért. Ugyanis hiába imádkozna a marxista és hiába tagadná az ima szükségességét a katolikus, a termonukleáris világháború után ezt egyikük sem tehetné. Úgy tűnik, mintha itt erről néhányan elfeledkeztek volna. De hadd utaljak egy valamivel korábbi, hazai dialógus tapasztalatára is, ami 1957 után fo178
