Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
kozatosan alakult ki. Ez pedig elvezetett a gazdagodó politikához, egy értékes, a fejét ismét felemelő irodalomhoz. Igen, az ’57-től ’63-ig kibontakozott dialógus példa a számunkra, jóllehet most egy kicsit másra van szükség. Ma nem ugyanazok a szövetségesek és nem ugyanazok kötik a szövetséget. De még egyszer mondom, a párbeszédet létünk alapvető elemének tartom. A másik vonal, ami itt kibontakozott előttünk, s amire válaszolni kell, az hasonlít a párbeszédhez, de kicsit élesebb annál. Az írók, például Fekete Gyula, azt mondják: okosabb politikát! Mit lehetne válaszolni? Azt, hogy jobb irodalmat! De ez nem párbeszéd, ez legfeljebb egymásra mutogatás. Tegnap itt egyesek - kivéve, amikor a hatalom szó elhangzott - gyakran idézték a politikát. Éles füllel hallgattam, hogy „nagybetűvel”, vagy „kisbetűvel” mondják-e. Mindenesetre a politikát eléggé lemeztelenítették, miközben mélyen hallgattak az irodalomról. Mészöly Miklós is a politikát bírálta, ám az írószövetségről és az irodalomról csak jó szavai voltak. Nem hiszem, hogy az irodalmi élet szétválasztásának jogosultsága van. Nem igaz, hogy az irodalmi élet politikamentes, és talán nem veszik rossz néven, ha azt mondom, a politika pedig igyekszik egy kicsit irodalmibb lenni. De annak jogát semmiképpen ne vitassuk el tőle, hogy igyekszik minden helyzetben becsületes és tisztességes lenni. És most másról. Fekete Gyula azt mondja „mindent elönt a kultúr- mocsok”. Fekete Gyulával én már régen vitatkozom erről. Csakhogy vele nehéz dialógust folytatni. A diagnózis megállapításához nem elég kijelenteni, hogy „mocsokban járunk”, és az ezzel vitatkozó nézetekre csak annyit válaszolni: „fenntartom az álláspontomat.” Ez nem vezet el a párbeszédhez. Az sem mindegy, hogy meddig, felülről vagy alulról vagyunk-e a mocsokban? De ha igaz a „kultúrmocsok” áradata, akkor kellene ide valamiféle „kultúrkuka” is! Ennek működtetését vajon kire bízzák? Mert ha így áll a helyzet, akkor ez a párbeszéd csak annyit jelent: egyik oldalról a „kultúrmocsok”, a másik oldalról a „kultúrkuka”. Én azt hiszem, ha valóban komolyan vesszük azt a veszélyt, amit a sekélyes, üres, de villogó kozmopolita kultúra beáramlása jelent nemzeti kultúránkra, akkor nem lehet kétfelé választani, hogy az egyik oldalon vannak az újságírók, a másik oldalon az írók: nem lehet kettéválasztani, hogy a pálya egyik térfelén vannak a kultúr- politikusok, a másik oldalon az írók. Egyformán felelősek vagyunk nemzeti kultúránkért, és egyformán kötelességünk vigyázni erre a kultúrára, hogy azt szebbé, tisztábbá tegyük. A közgyűlés jegyzőkönyve 179
