Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja mivoltom, tehetségem felszabadításáért, azért, hogy jobban és teljesebben feleljek meg annak a fenségesen szép követelménynek, hogy az Isten is magyar íróvá teremtett. Ez a felelősségérzet működésem első percétől kezdve megvolt bennem, hogy a személyes belső szabadságomért és ebből következően írói autonómiámért én vagyok a felelős egyes egyedül. De maga a felismerés, hogy sem a geopolitikai helyzet, sem a belső konstellációk engem ez alól a felelősség alól fel nem mentenek, csak az utóbbi időkben vált számomra nyilvánvalóvá. S ezzel párhuzamosan még valami megvilágosodott bennem: ez az én önfelszabadításom egy kicsit közügy, akármit mondanak és kennek rá innen is, onnan is. Ugyanis ennek a meggyötört, nihilizmus felé tántorgó magyarságnak itt - ezek között a szocialista keretek között - egyszerűen nincs szüksége önmagával meghasonlásbán lévő fel nem szabadult, a nyílt és egyenes beszéd kockázatát nem vállaló íróra. Ahogy Békésen mondják: nincs rá érkezésük. Amikor a nyáron engem eltiltottak, akkor én az írószövetség elnöke előtt felolvastam egy nyilatkozatot, ami ennek az eltiltásnak a körülményeit, indoklását és időrendjét az én szemszögemből, az általam ténynek tartott tények szemszögéből tisztába akarta tenni. Ez a nyilatkozat azonban egyet nem tartalmazott: a tiltakozást a tiltás ellen, éspedig azért nem, mert nem akartam csapdába esni. Ha ugyanis tiltakozom a tiltás ellen, akkor elismerem a tiltó kéz judíciumát a tűrésre és támogatásra. Én azonban úgy vélem, hogy efelett a három „té” felett jócskán elhaladt az idő. Reformra, új egyezségre és mindenekelőtt értékközpontú kultúrháztartási formára volna szükség. EZ a tűrés-támogatás-tiltás háromszög nem azért avult el, mert sok teret ad korrupciós összefonódásoknak és megbocsáthatatlan szubjektivitásoknak, hanem azért is, mert nem segíti elő az értékteremtést. Ha ugyanis a támogatás elnyeréséhez egyéni szimpátiák elnyerésén át is vezet az út és a tiltást pedig valódi értékteremtéssel is ki lehet érdemelni, de a tűrést feltétlenül mind a kettővel, akkor mindenekelőtt az értékteremtés csorbul, az lesz a mellékes, ebből pedig össznemzeti kár származik. Korszerűbb talán az volna, ha az állam valódi önállóságot adna a műhelyeknek és az intézményeknek, leépítené az erkölcsi kopástól megroggyant ellenőrzési-irányítási mechanizmusait és csak vétójogot tartana fenn magának. A megvétó- zásnak mindenkor nyilvánosnak és tárgyszerűnek kell lennie. Ez a mostani állapot nagyon gazdaságtalan. Budapesten ma 1500 tanári és tanítói állás betöltetlen, ugyanakkor legalább egy tucat bölcsészdiplomás ember olvas el egy színdarabot anélkül, hogy ennek az elolvasásnak a legcsekélyebb be174
