Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
folyása is lenne a mű színvonalára. Ez a láncböngészés most azért történik, hogy megállapíttassék, a szóban forgó művet melyik nagy „T” emésztőgödrébe kell beledobni, de voltaképpen erre sincsen valódi befolyással, mert a lánc végén mindig ül valaki, aki a saját bölcs belátásával teszi oda, ahova teszi. A kép további megtisztítása céljából ezen felül el kell mondanom még két dolgot. Az egyik egy felismerés. Élete delelője táján az ember általában felismeri, hogy a hosszú távú létérdekei most már fontosabbak a pillanatnyiaknál. Most már nem nagyon érdemes feleslegesnek látszó dolgokat írnia, perc-kompromisszumokat kötnie, a futó kalandokat felváltják a komoly, mély kapcsolatok és barátságok. Ezzel párhuzamosan persze keserű felismerések is előállnak. Hogy mennyit fecsérelt el az ember magából, hogy mennyi felesleges meghátrálást engedett meg magának pillanatnyi előrejutásokért, örömökért, hogy hányszor meg hányszor becsapta magát. A pillanatnyi és a hosszú távú létérdek közötti választás természetesen minden korú és rangú ember előtt nyitva áll. A kor és a történelmi helyzet nagy csapdája, konformistává gyúró sodrófája éppen az az elhitetés, amivel a milliókat naponta ráveszi a pillanatnyi mellett voksolásra. Az engem ábrázoló kép hitelességéhez az is hozzátartozik, hogy én a saját hosszú távú létérdekeim mellett döntöttem. Végérvényesen. Talán ezért is vagyok most eltiltva, további intézkedésig. A másik dolog a szocializmushoz való viszonyom. Milyen viszonyban vagyok én a szocializmussal? Ambivalens viszonyban. Engem ugyanis éppen a már említett ötvenhat negyedik negyedéve győzött meg ugyancsak végérvényesen arról, hogy ha szabadon választhatnék magamnak, a nemzetemnek társadalmi formát és rendet, akkor én valami ilyesmit választanék, kicsit némethlászlósítva és bibóistvánosítva. A választás lehetősége azonban nincs megadva számomra, csak az elfogadásé. Rendben van. Megtörtént, elfogadom. A határ nyitva állt előttem is, máskor is, később is. De mert így történt, mert nekem, magyar írónak, reálisan csak az elfogadás lehetősége adatott meg, a személyiségem egyik felét fenntartottam és fenntartom magamnak. Ezzel a háztáji személyiségfelemmel minden percben azt a demokratikus szocializmust választom - őrzöm, ápolgatom, reformálom és építem fel álmaim váraként -, amit nem választhattam. Vagyis ez a másik fél mindig készen áll bennem, hogy ne csak elfogadjam, hanem válasszam is a szocializmust. A hosszú távú létérdekeim azt parancsolják nekem, hogy minden erőmmel küzdj ek ennek a választásnak a lehetőségéért. A közgyűlés jegyzőkönyve 175
