Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja tisztelt Közgyűlés egyetértését vagy egy részének az egyetértését. Ezt az egyetértést elfogadtam garanciának, hogy uralkodni fog az egész közgyűlésen. Tehát sebtében átlapoztam ezt a részt, nehogy még részem legyen abban, hogy a discordiának a magvait elhintem. Helyette rögtönöztem, ex- temporáltam azt az Ady-verset, a civódó, békéden magyarról. Gondoltam, elég világos volt mindaz, amit addig mondtam az úgynevezett ügyekről, amelyek a becsület, az igazság, az igaz magyarság ellenállhatatlan varázsával felruházva, egy-két-három hónapon át lebilincselik a mi figyelmünket és a politika vezetőiét, vezetőit is, izgalomba hoznak minket és őket is. Megfosztanak minket és őket is attól, hogy azokkal az ügyekkel foglalkozzunk, amelyek a magyar irodalom számára életbevágóak, jól tudván, hogy ezek az ügyek ugyanakkor olyan természetűek, hogy amíg élezik őket, szintén életbevágóaknak látszanak. Egy választmányi ülésen elmondtam, hogy amióta Nagy Gáspárnak ebben a második szerencsétlen versében, amelyet igyekszünk mindnyájan kikerülni, az a bizonyos harminc éves Judás-fa kibújt a földből, azóta elterjedt a magyar költészet erdejében. Most nincs más vers. Nagyon jól tudom, hogy az ilyen dolog nem abszurdum. Van rá egy példa a magyar irodalomban még a legjobbak között is. Vörösmarty megírhatta Szózatát, Petőfi pedig egy izgatott politikai iratban megkérdőjelezhette azt a Szózatot gúnyosan: „Te írtad ezt a Szózatot?” Volt ugyanis egy valóban jelentős, elvi jelentőségű ügy, amelyben a mű már nem számított. A Szózat sem számított. Azért mondom ezt, mert ismerem ennek a jelentőségét és tudom a mechanikáját. Igen tisztelt Közgyűlés! Tegnap úgy kezdtem az üdvözlést, hogy: „Barátaim! Vendégeink!” Most félek, hogy ezt nem tudom még egyszer így mondani. Nem tudom, hogy ennek a közgyűlésnek a végén kik lesznek azok, akik felmondják a barátságot nekem. Azt is mondtam - a Lear királyból idézve hogy „a szeretet meghűl, a barátság meghasonlik, palotákban árulás...”. Gloucester akkor mondja ezt, még a darab elején, amikor még nem taposták ki a szemét, amikor még nem tört ki Lear király viharja, amikor még a két nővér nem gyilkolta meg egymást, amikor még Cordéliát nem akasztják fel, amikor még a szegény bolondot nem fojtják meg, amikor még a francia hadsereg nem indul meghódítani Angliát, és mindezt valami furcsa előérzettel mondja: „A szeretet meghűl, a barátság meghasonlik.” Azt sem mondhatom, hogy: Vendégeink! Félek, azt mondják, hogy a vendéglátás hiányos volt. Tegnap, amikor ven168
