Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
A másik Magyarország hangja Én úgy tapasztaltam, hogy elébb a szövetség cselekvési keretei között mutatkozott meg tünetként a hiány - a belső közmegegyezésé. Még hihettük is egy ideig: pozitívum gyanánt. Reform szándékkal. Újító jelleggel. Hiszen a konszolidáltság az országban és a társadalomban ellentmondásos minőségeket kezdett visszatükrözni: kispolgáriságot, vele erkölcsi lazulást, hanyatlást, súlyos és egyre súlyosabb gazdasági és gazdálkodási problémákat. Aztán hamarosan kiderült, hogy szövetségünk belső konszenzus-bomlása veszedelmes fertőzéshez - fertőzöttséghez vezet. És lassan nyílttá lett a bizalmatlanság, a gyanakvás egymás iránt, egyre jobban függetlenedve attól, ami közös ügyünk, felelősségünk: az irodalomtól, annak jelentőségétől, színvonalától, társadalmi minőségétől. S mintha mutatója lett volna ennek a mostohává alakult állapotnak: megkezdődtek a kisajátítások. Hogy ki miben lehet illetékes, és miben nem. Hogy mennyire a múltból nyúlik ez vissza: sok évvel ezelőtt éles vita kerekedett belőle a Darvas József-elnökölte és a Király István által referált Debreceni Irodalmi Napokon, Garai Gábor nevének pellengérezett emlegetésével... És szinte megszabatott, hogy kinek mi fájhat, és mi nem. Hogy Nagy László - és vele öröksége - kié, és kié nem. Hogy ki mit képviselhet, és mit nem. És megkezdődtek a bojkottok, az elfordulások és az udvariaskodó képmutatások. Szövetségünk etikája etiketté üresedett. Ezt éreztük, tudtuk mindannyian, és magunknak harácsoltuk a viselkedés elfogadható keretei közt az igaz morált. És igazságot kezdtünk emlegetni, mint hajdan az Angliából iderándult Rothermere, for Hungary. És beállt a szövetségben a szövetségtelenség, a szövetség-lehetetlenség. Függve is függetlenül a külső körülményektől, függetlenül is függően külső körülményektől. Ha úgy tetszik: a szövetség és az ún. hatalom viszonyától, az annyit szajkózott, annyit visszasóhajtott és annyit elátkozott - mert sokak által megalkuvásnak ítélt - konszenzustól. És valóságosan és virtuálisan polarizálódott a szövetség. Hogy ki a letéteményes, és ki nem: az igazság, az ország, a nép, a nemzetiség dolgában. És általuk mindabban, amit irodalmi értéknek lehet tartani, nevezni, esendően és esetlegesen is a jövő örökségeként. És ebben a mérgeződésben eljutottunk a teljes bizalomvesztésig. Az éleződöttség élezte a kontúrokat. Azokat, amelyek addig - vívmány és múlhatatlan érték gyanánt - összekötötték és bizonyos értelemben össze is ötvözték a különféleségeket. Időtálló, hiteles, színvonalas magyar irodalommá, amely hitével több is akart lenni csak-magyamál. 110
