Kiss Gy. Csaba - Szilcz Eszter (szerk.): A másik Magyarország hangja. Dokumentumok az Írószövetség 1986-os közgyűléséről - RETÖRKI könyvek 16. (Lakitelek, 2016)
A közgyűlés jegyzőkönyve
nak érezze magát. Az elmúlt öt évben alig volt egy-két olyan összejövetelünk, amikor közös dolgainkról érdemben beszélhettünk volna. Ilyen alkalmat az írók nagyon vártak, hiszen a gazdasági és társadalmi történések felgyorsultak, s úgy éreztük, nekünk is van sok végiggondolni valónk, esetleg újféle kérdésfeltevéseink is lehetnek. Jogos igény, hogy az író, a kritikus, a gondolkodó a nagy vállalkozások munkatársa szeretne lenni, nem egyszerű statisztája. Mert az önállótlanság statiszta pályára terelő. Azt gondolom, a szellemi nagykorúság egész gazdasági-társadalmi megújulásunk egyik kulcskérdése. Az irodalom persze nem lesz sohasem közvetlenül valutahaszon termelő. Ám olyan emberformáló, szellemi értékalkotó, személyiséggazdagító, amely az egész emberért küzd. Ezzel a célkitűzésével elengedhetetlen feltételét teremti meg mindenféle jó és eredményes gazdálkodásnak. A demokratikusan iskolázatlan állampolgár, a világnézetileg bizonytalan intellektus, az érzelmileg igénytelen ember csak egyféle társadalmi és szellemi segédmunkás munkakört képes ellátni. Tehát a szellemi felnőtté avatás mind az írók, mind az olvasók legmaibb ügye. Talán szemléltessük példával, hogy miről is van voltaképpen itt szó. Néha megjelennek olyan művek, amelyek körül vita támad. Ilyen kifogásokat hallunk, torzítják a szocializmus történelmi útját, ellenzéki indulatokat hordoznak, bírálatuk rossz szándékú. Mi hát a teendő? Adminisztratív döntés? Vagy békességre törekvő türelem? Ezekre csak azért nem válaszolok, mert a fő kérdés már régen nem ez. Életünk problémáit, ellentmondásait nem egy kívül és fölülálló intézménynek kell elviselnie és megoldania, hanem mindannyiunknak. Szinte türelmetlenül feltehetjük azt a kérdést - ez a fő gondunk -, hogy az elmúlt évtizedekben miért nem bontakozhatott ki közéletünk, irodalmunk önvédelmi képessége. Az önismereten, a kritikán, a méltányosságon nyugvó szellemi-eszmei munkásőrség. A bajoknak, a negatív jelenségeknek olyan elhárító mechanizmusa hiányzik, amely kivédi a megrázkódtatást, amely általunk és a mi érdekünkben hatékony. Ha nincs naponként igényelt, őszinte, mélyreható vita, benyomul helyébe az álpolémia, amely mindig szenzációt kelt, mivel nem folyamatos, koronként üti csak fel a fejét, bizonyítani akarván, hogy mégiscsak élünk. A természetes és valódi gondolatmozgató eszmecsere nem okoz meglepetést, ha egyszer szükségletté válik. A kérdés most már az, hogy kik folytathatnak termékeny vitát. Csak akik tudják, mit akarnak, és elvszerűen és etikusan vállalják programjukat. Ez A másik Magyarország hangja 104
