Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Emlék-repeszek delmemről, és hozzátettem: oldják meg becsületesen a problémákat, és akkor kész vagyok akár száz tagadó cikket is írni. Kedves uram, hogy miért vettem olyan komolyan a fenyegetéseket? Komoly a »cég«, amit ígérnek, be is tartják. Másképpen mivel lehetne magyarázni az utóbbi vérvizsgálatok eredményeit, amelyek kimutatják, hogy családom négy tagjánál a vörösvérsejtek vannak túlsúlyban, számuk jóval több a megengedettnél. Tulajdonképpen arra akartam megkérni, lenne olyan szíves közbenjárni a bukaresti magas rangú barátainál, hogy hagyjanak élni. És ha ez éppen lehetetlen velem szemben, aki »vad nacionalista, az imperialista körök és a Szabad Európa Rádió ügynöke vagyok« - az államvédelem által használt jelzők szerint lennének szívesek élni hagyni legalább a családomat, rokonaimat és barátaimat. Hálás lennék Önnek és a világ közvéleményének közbenjárásukért. Marosvásárhely, 1979. március 8. ” Naplóbejegyzés: Kimondhatatlanul nehéz idők. Életünk tele van mindennapi szorongással. Helga szívproblémákkal küzd. Az aggodalom rányomja bélyegét a kapcsolatunkra. Omi, Helga édesanyja, nyíltan megmondta, ne menjek többet oda, és ne dolgozzak össze Károllyal. Helga rá fog menni, a szíve. Semmi értelme az egésznek! Hogyan mondhattam volna meg, hogy nincs megállás! A megkezdett úton tovább kell menni minden kockázat ellenére. Helga sem örül, hogy újabb és újabb nyilatkozatok borzolják fel a kedélyeket. „Azt hiszed, valaha bárki is megfogja köszönni, hogy rá megy az egészségünk? Majd meglátod, mind rámegyünk erre az egészre...” Szavai sok igazságot tartalmaznak. Életveszélyben vagyunk. Félelemben éltünk mindnyájan. Ez határozta meg mindennapjainkat. Ránehezedett a gyerekeim életére, tudattalanukba 10-11 éves korukban beivódott a „valaminemtudommidebajlehet” életérzés. Állandósult a lelki terror minden vonalon. Ebben az időben a külvárosban dolgoztam, a gyámegyed- ben található 3. számú Ipari Líceumban. Tapintható volt a feszültség. Nehéz volt a megélhetés. A buszsofőrök rám voltak állítva. Megtörtént, hogy mikor az iskola előtt le akartam szállni, az autóvezető nem nyitotta ki az ajtót. Mire az iskola elé ért a vegyi kombináthoz tartó busz, már mindenki leszállt. 96
