Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
szúrtam ezt a táskát. Addig könyörögtem, míg másnap azzal feszíthettem az iskolában. Addig talán valami tarisznyaféleségben hordtam az irkáimat, (!) könyveimet. Az osztálytársak gúnyolódtak, az úgyse a tiéd! De, bizonygattam könnyes szemmel, a bátyám nekem hozta ajándékba. Sajnos mikor tovább kellett utaznia, visszakérte jogos tulajdonát. Én olyan éktelen sírásba fogtam, hogy majd leszakadt az ég. Anyám sietett segítségemre, mondván, hadd el, fiam, te majd veszel másikat! Nehéz szívvel, szüksége volt rá, nekem adta az aktatáskát. Kívülről látom magunkat. Én hisztérikus, kétségbeesett sírással, könnyekkel a szememben nézem őt. O tétován, hagyná is meg nem is, megértőén néz. Majd elmegy, személyes dolgait valami rögtönzött „ nemtudommi- csodába ” csomagolván, kifordul az ajtón. Az a táska másnap már nem is volt a diadalom, megdicsőülésem jele. Annál inkább az ő nagylelkűségének bizonyítéka! Nem is számított már, hogy bebizonyítottam az osztálytársaknak: enyém a táska! De, hogy én most miért sírok? És miért jó kiadni ezt a fájdalmas emléket?) A család példamutató módon felzárkózott körülötte. Hatan voltunk testvérek. A hat testvérnek számtalan ismerőse, barátja az élet sokszínű területéről. Ahogy azt a rendelkezésünkre álló megfigyelési dossziék bizonyítják, jól meggyűlt a bajuk velünk. Nem beszélve az egész lehallgatási, megfigyelési, követési rendszer anyagi vonzatáról! Megfigyelni, lehallgatni, követni nemcsak a „célszemélyeket”, hanem a sógorokat, sógornőket, unokatestvéreket, azok ismerőseit, kollegákat, munkatársakat, baráti társaságot, másodlagos ismerőseket itt és máshol. Mindezt, mindent iktatni, jelenteni, összefoglalni, kibogozni a szálakat, feltételezni, gyanítani, sejteni és sejtetni, embereket találni, beszervezni, rávenni, megfélemlíteni. „Szegény” intézmény! Pedig mi olyan egyszerű emberek voltunk! Se tudás, se lehetőség, se eszközök nem álltak rendelkezésünkre. Nem akartuk megváltani a világot, nem akartuk felvenni a harcot a hatalommal, se annak pribékjeivel. Éltük félelemtől nem mentes, mindennapi nehézségekkel teli életünket. De ha már így belecsöppentünk, mint Pilátus a credóba, összezártunk. Összekovácsolódott a család. Ha másképpen nem is tudtunk, próbáltunk egymás lelki támaszai lenni. Ilyen egyszerű. („X órakor kézen fogta a kislányát, és kiment a piacra, vett egy görögdinnyét. ” Ez is benne van az egyik megfigyelési dossziéban. Ha elfelejtettük volna valamelyik ismerős, távoli rokon születésnapját, semmi gond. Ott áll _______________________________I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 77
