Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
Emlék-repeszek minket, testvéreket, szó nélkül beengedtek. Csak Attilát igazoltatták e- gyik este a kapu előtt. Nem ismerték fel a sötétben. „Nincs jogom meglátogatni a testvéremet? ” - kérdezte felháborodva. Különös érzés volt úgy ülni bent az udvaron, hogy kint, a kapu e- lőtt fegyveresek várakoztak, felügyeltek, félelmet gerjesztettek. Őszintén csodáltam hidegvérét, úgy játszott Ingriddel, úgy jött-ment, mintha nem az ő bőrére menne a játék. Ezt a fajta halálos nyugalmat én is éreztem egy párszor: a minden mindegy félelmetes rezignációját. Amikor az embernek nincs beleszólása a történésekbe, hát akkor hagyja, hadd menjen vagy jöjjön, aminek jönnie kell. - Hogy bírod? - kérdeztem. - Mindent meg lehet szokni - volt a válasz. Nem igaz, hogy kétséget kizáróan nyugodt lett volna, de legnagyobb erénye, amit mások is csodáltak, az önuralma volt. A higgadtsága. Az önfegyelme. A gyors helyzetfelismerése. Az a képessége, hogy azonnali kész reakciói voltak. Talán bizonyos fatalizmus is: Tehetek valamit? Nem. Akkor kivárom a végét. Letartóztatják, bebörtönzik, eltüntetik, agyonlövik, mindenre lehetett számítani. Hogy tökéletes ember lett volna? Szó sincs róla. Én sem egy idealizált Király Károly-portrét szeretnék megrajzolni. Hús-vér ember volt ő is. Vitatkoztunk mi is. Néha türelmetlen, túl makacs, túl kategorikus. Kemény és kérlelhetetlen is, ha kellett. Önmagával szemben is! Ám tévedését is hajlandó volt elismerni minden esetben, ha meggyőződött az igazságról. Ha nem ezekkel a tulajdonságokkal lett volna felruházva, feltehetjük a kérdést, vajon képes lett volna-e annyi éven keresztül ellenállni, farkasszemet nézni a gátlástalan, eszement diktátorral, és kitartani megingathatatlanul az álláspontja mellett? Kemény fából faragták. Talán a fejét mindig a fény felé tartó sudár fenyő meg a kemény, hajlíthatatlan bükkfa közös tulajdonságait „ötvöző ” ritka fa. Volt benne az acél ellenálló képességéből és rugalmasságából is. Mondjuk, hogy a természet képes ilyen „ötvözetre”. (Hát ismét egy zárójel. Váratlanul beugrott egy gyerekkori emlék. Miután Marosludasról áthurcolkodtunk a határon, anyám meg a négy gyermek, 1944-ben, végül lakást béreltünk a Csiszár családtól, a Kossuth utca 53. szám alatt. Egy szoba-konyhás, udvaros, kis lakást. Károly nem bírva a nélkülözést, 1948-49 körül, 18 évesen elhagyta a szülői házat, elment Konstancára dolgozni. Rá egy időre hazalátogatott, én elemista voltam, talán elsős? Nemrégiben vásárolt magának egy disznóbőr aktatáskát, szórakozott emberként elhagyta személyes dolgait, mindig kereste hol van a tolla, ceruzája. Én első látásra ki76
