Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)

I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...

Elmondtam 1989. december 22-én is egy rögtönzött nemzetközi sajtó- konferencián, Makón. Ott vártuk, hogy átjussunk a határon a segélyszállítmánnyal.

A válasza így hangzott: „Az embernek egy élete van. Egyszer úgy is meg kell halni. Nem mindegy, hogy miért, hogyan halunk meg. ”

Sokaknak fellengzősnek tűnhet ma ez a kijelentés, ám én tudom, hogy amit mondott, úgy is gondolta. Ebben volt az ereje. Akár a halállal is szembenézve, vállalva a veszélyt, cselekedni az igazság tudatában: „ Tudtam, hogy meg tudom csinálni, ha ebben nem bíztam volna, nem kezdtem volna el. ” Tántoríthatatlansága megingatta azokat, akik ellene törhettek volna. Egymás után küldte a tiltakozó, egyre keményebb hangú leveleket. Elhamarkodottan, esztelen fölényesen nem cselekedett soha. Sokszor csitította a forrófejűeket. Elfogadta a karánsebesi száműzetést, de nem hátrált meg, külföldi újságírókat fogadott titokban. Ceauşescu őrjöngött, szekus főnökök cserélődtek.

A követések, lehallgatások, megfigyelések, házkutatások megsokszorozódtak. Nem értették, honnan meríti erejét, miért nem törik meg, ki áll, mi áll mögötte. Próbálták ígérgetésekkel rávenni, hogy vonja vissza leveleit. Nem ment. Ezután került sor a merényletkísérletre. De addig még történtek más idegölő események is.

(Ion Mihai Pacepa: Vörös horizontok. „1977. október 4-én Királyt fogadta Verdeţ, valamint a Politikai Végrehajtó Bizottság tagja, Petre Lupu, Teodor Coman (belügy) miniszter és Ion Vinţe, egy magyar származású öreg párttag, aki a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának elnökhelyettese volt (valójában Vincze Jánosról van szó. K. I.) E találkozó során - melyet magnetofonszalagra rögzítettek - Királyt rávették, hogy adja át Verdeţ-nek a készülő memorandumtervezetét a romániai magyarság helyzetéről. - A párt lépéseket tesz az elkövetett hibák orvoslására - ígérte Verdeţ, hogy lecsendesítse Királyt, de szavait persze maga sem vette komolyan. ”)

Helgával beszéltük is, erre mind rá fogunk menni. De legalább egy cellába tennének, hogy ne unatkozzunk - mondtuk fanyar humorral, és kacagtunk félelmünkben, hangosan, valami abszurd eufórikus hangulatban. Bizonyos megmagyarázhatatlan, morbid eufória végig hozzánk tapadt. Volt, amikor csak puszta halálfélelem, eufória nélkül.

1978. január 25-én vagy 26-án együtt néztük, én meg a fivérem, a szokásos év végi Ceauşescu-kiârtâkelot a televízióban. Másnap reggel a fogászaton mondta Dragomán Pál fogorvos suttogva: „ Beolvasták. ” - Mit? Hol? - kérdeztem értetlenül. „A Szabad Európa Rádió beolvasta bátyád levelét az

_________________________________I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság—

15