Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)
I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...
felőrlődünk. Megállás nincs. És nincs fény az út végén. Többször elképzeltem, hogy mi lesz, ha engem is bevisznek a Borsos Tamás utcába „megdolgozni”. Kívülről láttam önmagam. Egy szó sem jön ki a számon, mert így döntöttem. Úgy döntöttem, hogy elsorvasztom magam. Olyan erős lesz bennem a halálvágy. Mint egy fakir, csak arra koncentrálok, hogy megszűnjek létezni. De mi lesz a gyermekeimmel? - tört fel belőlem a kétségbeesés. A külvilág honnan fogja tudni, hogyan haltam meg, kibírom-e a kínzásokat, lesz-e értelme? De ha így is, úgy is végünk van, mit lehet tenni? Istenem, mutasd meg a követendő utat! Legyen világégés! Akkor legalább mind elpusztulunk! Mindennek vége lesz. Az is jobb lesz, mint ez a várakozás a legrosszabbra. (Mint a teljes kilátástalanság kifejezésének visszatérő motívuma, ez az életérzés újra meg újra felbukkan naplófeljegyzéseimben. Végtelen elkeseredés hordozója, a „legyen világégés!” kiáltás a végtelenbe. Ha mindennek vége lesz, engem sem érhet nagyobb veszély, mint másokat! Ezt a nem keresztény szellemiséget, bocsássa meg nekem a Mindenség Ura! Ő tudhatta egyedül, milyen rettegés töltötte ki mindennapjainkat.) 1979. június 2. Reggel indul, hogy hazahozza Ingridet meg Omit (a nagymamát) Karánsebesről. Istenem, mi lesz ebből? 1979. június 9. A meg nem értés, a jellemtelenség egy-egy megnyilvánulása lehangol. Lesz-e erőm továbbra is kitartani? Nem túl sok az, ami kijut? Neki, nekem, mindnyájunknak? A porverés, a nemzetközi visszhang fog-e segíteni? Segíthet-e? Ki fog segíteni, Istenem? 1979. június 16. A múltkori, kb. egy hónappal ezelőtti találkozása után Kolozsváron Balogh Edgárral meg Kányádi Sándorral, Edgár bácsit behívatták a megyei pártbizottsághoz. Megrótták, miért tartja a kapcsolatot egy ilyen Emlék-repeszek_______________________________________________ 108
