Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)

I. rész: A zsarnokság az zsarnokság...

I. rész: A zsarnokság, az zsarnokság... 1979. május 26. Károly tudomásomra hozta szándékát, útlevelet kér. Innen el kell menniük. A megkezdett küzdelmet nem szabad abbahagyni. Nem öncé­lúan félti az életét, de nincs utánpótlás. Életben kell maradnia, mert nincs más, aki ki merne állni, és védené az itteni magyarságot a lemorzsoló­dástól, elporladástól. Őt eltehetik láb alól, de mi lesz az erdélyi magyar­ság sorsa? Ki viszi tovább a harcot? Azt, amit Szabó Györgynek írt, hogy „csinálhatnak belőlem szalámit is, úgysem mondok le hálátlan küzdelmemről”, a meggyőződés, hogy ebben a harcban nem szabad meginogni, és a végsőkig ki kell tartania, a tudat, hogy az életével játszik, ennek ellenére megy határozottan előre a megkezdett ú- ton, mindez benne volt minden tettében, elhatározásában. Ez volt a védőpaj­zsa is egyben. A tény, hogy útlevelet fog kérni, nem jelentette azt, hogy bármiről is le­mondott volna. Az elhatározásában benne volt az eltökéltség, hogy az elkez­dett küzdelmet tovább fogja folytatni, máshol, más eszközökkel. Felelősséget érzett szőkébb családja iránt is. Ingridet és a nagymamát ha­zavitte Karánsebesre, hogy kivonja őket a veszélyes környezetből. A naplóm egyre szűkszavúbb lesz a nehézségek, megpróbáltatások függ­vényében. Elment a kedvem nemcsak a naplóírástól, hanem az élettől is. 1979. május 31. Útlevelet nem adnak. Netán félnek egy nemzetközi szakmai bi­zottság által végzendő orvosi vizsgálattól? Bejelentette, hogy a nem­zetközi közvéleményhez fog fordulni. Újabb megtorló intézkedésekre lehet számítani. Nem szeretnék, hogy beigazolódjon a feltevés a su­gárzást illetően. Itt, ebben a társadalomban, mi már „jók” nem leszünk. Egyre inkább kialakult a meggyőződésem, hogy a hatalom, amely ellen harcba szálltunk, méreteiben, lehetőségeiben, módszerei minden- hatóságában „nem méltó” ellenfél. Esélytelenek vagyunk. Lassú pusz­tulás, felőrlődés, önkínzás, vád és önvád. Ami a legrosszabb volt, a bi­zonytalanság. Mi lesz holnap, milyen ördögi terv születik meg agyukban? Másrészt a teljes védtelenség, kiszolgáltatottság. Mélypont. Lassan mind 107

Next

/
Thumbnails
Contents