Királyi Ibolya: Emlék-repeszek. Király Károly igazsága - RETÖRKI könyvek 15. (Lakitelek, 2016)

Bevezetés

Bevezetés

Bevezetés

„A döntés vállalásának ténye pszichésen megtart bennünket, erősít, fokozza biztonságunkat. ”

(Popper Péter)

Hogy miért olyan nehéz még mindig - azon a napon (1990), majd másfél évtized távlatából, amikor megpróbáltam az emlékek felszínre hozatalát, de nem ment, és abbahagytam, és ma (2013), 35 év után is - minderről beszélni, noha a ki nem mondott szavak rám telepedtek, és malomkövekként nyomták a mellkasomat? Mert az 1977 nyara és 1989. április 19-e között eltelt időszakban (amíg el nem hagytam Romániát) szerzett „élmények” a magam számára is hihetetlen módon olyan traumát okoztak, elfojtott emóciókat keltettek, hogy valahányszor megpróbáltam felidézni az eseményeket, ugyanaz a lelkiállapot fogott el, mint apám haláltusájának éjszakáján, amelyről nem tudtam testi remegés, hidegrázás nélkül beszélni. Ezt neveztem én „lé- lekdidergésnek”. Az emlékek hidege borzongatott nemegyszer. Ezért eltemettem őket jó mélyre, elfordítottam a fejem, nem látok, nem tudok, nem beszélek. Ám erőszakosak az emlékek, felszínre akartak tömi, és annyi év után megtalálták az utat. Enyhült a nyomás, nőtt a kényszer. Megszólalok. Mást nem tehetek. Az én szubjektív igazságom nevében.

Mindazt, ami Király Károllyal és velünk történt ebben az időszakban, én az emóciók síkján éltem meg. Nem voltam politikus alkat, inkább csak szenvedő alany, mint annyi sokan abban az időben. Elégedetlenkedtem, méltatlankodtam, suttogva kommentáltam, akárcsak mások, az esztelen határozatokat, gazdasági és politikai döntéseket, de szembeszállni, nyíltan véleményt mondani eszembe se jutott volna. Féltem, mint mindenki, mint minden közönséges halandó ezekben a vészterhes időkben. A diktatúra életveszélyes „fénykorában ” véleményt hangosan senki nem nyilvánított, ha csak nem provokatív céllal. Tudtuk, hogy fekete, de hangosan mindenki azt mondta, fehér. Önvédelemből.

9