Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. politikai ellenfeleknek tekintette őket. Nem keresett szövetségest azok között, akik az elkerülhetetlen jövő kereteit ácsolták. Szlovákia önállósulása ettől ugyan bonyolultabb kérdés, az elutasítása magyar részről azonban primitív butaság volt. Ebben leginkább a Független Magyar Kezdeményezés (később Magyar Polgári Párt) és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom politikusai „jeleskedtek’', valamint az Új Szó című, volt kommunista napilap munkatársai. Felbérelőik az euro-atlanti térségből származnak. Ezt pontosabban nem határozom meg, maradjon némi felderíteni való a jövő kutatói számára is. Az igazi politikai kérdés számunkra ebben a helyzetben, a csehszlovák állam szétesésének végső szakaszában az volt: elviselhető-e ilyen körülmények között a felvidéki magyarság politikai megosztottsága? Ebben az időben két párt - az Együttélés és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom - egy keservesen létrehozott, ingatag koalíciót alkotott, a harmadik párt, a Független Magyar Kezdeményezés-Magyar Polgári Párt - ezen kívül állt. A képlet tiszta volt, csak nem mindenki tudta olvasni, beszélni róla pedig politikai badarság lett volna. A magyar kereszténydemokraták azt a feladatot kapták, hogy szövetségest színlelve fojtogassák az Együttélést, az FMK/ MPP pedig azt az utasítást követte, hogy legyen példamutató, mutassa meg, milyen a helyes, liberális európai út. * * * A zajos autóbuszban, az ülések karfájába kapaszkodva, fültől fülig hajolva beszélgettünk, hogy halljuk és értsük is egymás szavát. Az Együttélés ügyvezetője, Dolník Erzsébet mellett ültem. A hogyan tovább kételyeivel kapcsolatban a beszélgetés egyik pillanatában az ő fülének közelségében mondtam ki a régen bennem vajúdó gondolatot:- Szlovákia önállósulása után egyesíteni kell a három magyar pártot.- Ezt hogyan képzeled? - kérdezte ő.- Például a három párt uniójával vagy összeolvadásával. Egyben azonban biztos vagyok, hogy ennek a politikai alakulatnak nem lehetek az elnöke. Sőt: a pártegyesítés is csak akkor lehetséges, ha egyértelművé teszem, hogy az egyesült pártnak nem is akarok az elnöke lenni.- Ezt komolyan gondolod?- Meggyőződésem, hogy nem lehetek az elnöke az egyesült pártnak. A másik kettő legfeljebb az Együttélés ellen képes összefogni. Ha a pártegyesítést komolyan gondolom, nekem félre kell állnom. 32