Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Valóság

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... II. A „felvidéki” magyarok és Szlovákia Egymás elleni lét, egymás melletti lét, érdekegyezés vagy egyeztetés, együttműködés, összefogás, szövetség, társnemzeti viszony (Elhangzott a „Nyugat-Európa Kelet-Európáért” című konferencián - Érd, 2013. április 26.) (A konferenciát a Pro Kalondiensis nevű felvidéki polgári társulás rendezte az Európai Unió kisebbségjogi szakmai műhelyének keretében megvalósu­ló „Összetartozás Program” záró rendezvényeként.) A jelenleg felvidéki vagy szlovákiai magyarnak nevezett „társadalmi nagycsoport” több mint ezer éven át a történelmi Magyarországtól való el- csatolásáig, 1920-ig a magyar nemzetnek annyira szerves része volt, hogy a törvényszerűen kialakuló helyi, illetve tájtudatok is csak ebben az egy­ségben értelmezhetők. Az egyének helyi, környéki (tájegységi) és térségi tudata (tájtudata) az önazonosság fokaiként, egymásra épülve, szervesen kapcsolódnak a nemzeti tudathoz. A nemzeti tudatot a nemzeti összetarto­zás - tudatalatti összetevővel is kiegészülő - érzése fogja össze szinte misz­tikus egységbe, melyet a nemzet szakavatott jogászai a Szentkorona erejével magyaráznak, de lehet, hogy attól függetlenül is létezik, hiszen nincs minden nemzetnek Szentkoronája, nemzeti összetartozás-tudata viszont van. Min­denesetre a Kárpát-medencében ez a tudati egység legkevesebb fél évezredre visszamenve nyomon követhető. Nagytérségünk más nemzeteinek nemzettudata is hasonló módon épül fel. A Kárpát-medencében élő nemzetek nagyon büszkék egymáshoz való viszonyulásukban a sajátjuknak vallott nemzeti és etnikai eredet épségére, egységének megtartására, és a szomszéd nemzetekétől való különbözősé­gükre. Nemzeti különbözőségük a mozgatórugója kölcsönös csetepatéiknak, küzdelmeiknek - és természetes forrása az önrendelkezésre való igényüknek. Hogy meggyőződésüket a közeljövőben feladnák és magatartásukat ennek megfelelően megváltoztatnák, annak egyelőre nem látszik semmilyen jele, noha nagy számban vannak jelen ennek jóhiszemű és rosszhiszemű rombolói. Ez az állapot a kapcsolatteremtésre alkalmas értékek tárházát jelen­ti, egyszersmind hatalmas veszélyforrás is: a nagytérség nemzeteinek az 154

Next

/
Thumbnails
Contents