Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)

Valóság

Valóság - „Húszéves vagyok...” - énekelhetné Szlovákia is

említettem - arra a meggyőződésre jutottam, hogy Csehszlovákia megszűnik, ha elmúlik a Szovjetunió befolyása a térségben. Ezért a szlovákok önállósulási törekvéseit egy történelmileg visszafordíthatatlan folyamat jogos és törvényszerű következményének tartottam. A Szlovákia önállóságának szükségességét hirdető szlovák politikusokat én is „büdösnek” érzékeltem, mégis leültem velük tárgyalni, egyedül és egyedüli magyarként. Azt vágták a szemembe, hogy egyedül kevés vagyok, jöjjön a többi is. Igazuk volt. Próbálkozásaimat az akkori felvidéki magyar politika és sajtó részéről frontális visszautasítás követte. Előre látható volt, hogy ennek a magyar álláspontnak szörnyű vége lesz. Előre látható volt, hogy rengeteg magyar fogja elhagyni a szülőföldjét. Amikor ezt 1992-ben kimondtam egy sajtótájékoztatón, senki sem értette. Lám, húsz év alatt 110 ezerrel csappant meg a felvidéki magyarok lélekszáma, ennek jelentős része az asszimiláció és az elvándorlás számlájára írható. Úgy határoztam, hogy 1992-ben ismét a prágai parlamentbe indulok képviselőjelöltnek, noha a helyezkedők akkor már mind a pozsonyiba húztak, mert ők is tudták, hogy a prágaiak alól kilövik a lovat, azaz az országot. Azért döntöttem így, hogy ha lehet, járuljak hozzá ama kísérlet megakadályozásához, mely Csehszlovákiát egy ügydöntő népszavazással akarta volna egyben tartani. A népszavazás javaslata 1991 novemberében született. Néhányan fontosnak tartottuk, hogy a magyarok ne kerüljenek olyan döntéskényszerbe, amelyben a politikai propaganda sajnálatra sem méltó áldozatai lehetnek. Egyértelmű volt, hogy minden magyar félt Szlovákia önállóvá válásától, mert az önállósulás hangadói fasiszta szellemiséget terjesztettek - az óvakodóbb szlovákok nekik engedték át a frontharcosi feladat végrehajtását. A felvidéki magyar politikai elit ezért hitelesen biztathatta volna arra a magyar választókat, hogy Csehszlovákia megmaradására adják szavazatukat. Éjszakákat nem aludtam annak a rémképnek a nyomása alatt, hogy a felvidéki magyarok a szavazatukkal megmentsék azt az államot, amely a legtöbb gazemberséget követte el ellenük az elmúlt évtizedek során. Erre találtunk ki mi, prágai magyar képviselők egy megoldást. A népszavazási javaslatról szóló parlamenti vitában előterjesztettük a saját népszavazási kérdésünket:

„Kívánja-e a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak, mint nemzetközi jogalanynak a jogfolytonosságát, amelyben teljes mértékben tiszteletben tartják a nemzetek, a nemzeti és etnikai kisebbségek önrendelkezési jogát, amely a köztársasági és tartományi önigazgatásban, területi és kulturális autonómiában nyilvánulna meg?”

151