Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 II. kötet - RETÖRKI könyvek 14/2. (Lakitelek, 2016)
Áttekintés
A prágai szövetségi kormánypalota (Cemín palota) üléstermének előszobájában ültem 1989. december 8-án, könnyen lehet, hogy napra pontosan az imént felidézett pozsonyi beszélgetés után húsz évvel. Bent kormányalakítási tárgyalás zajlott. Az asztal egyik oldalán az OF (Obcanské forum) tárgyaló csoportja ült, Václav Havel vezetésével, a másik oldalon a váltás ütemét és jellegét (eredményesen) befolyásolni kívánó csoport, a kommunista párt tárgyaló bizottsága, Marian Calfa (az apja nevét még Csalfának írták) elnökletével. Akik kívül rekedtünk a termen: Miroslav Kusy, a Charta ’77 aláírója, exkommunikált kommunista, 1968 őszén a kommunista párt szlovákiai ideológiai titkára, aki valószínűleg ugyanazért fogadta el ezt a rátukmált tisztséget, amiért egykor bennem is megfordult a kommunista pártba való belépés gondolata. Kezdetben Ján Carnogursky, szlovák katolikus ellenzéki is közöttünk, kirekesztettek között ült, de őt később Havel kérésére beengedték a tárgyalóterembe - nélküle akkor semmilyen, Szlovákiára is kötelező megállapodást nem lehetett kötni a megvalósítás reményével. Akkor nem értettem - hiszen nem ismertem őt -, de később nyilvánvaló lett, miért szorult ki a tárgyalásról Václav Klaus, a későbbi cseh államfő. O jelenítette meg a harmadik utat, ellenpólusát képviselve mind a haveli bal liberális ellenzéknek, mind a kommunistáknak - később kiderült, hogy az ő gondolatvilága állt legközelebb a benesi hagyományokhoz. Mintegy tizenöt évvel később, az ő államfői vezényletével állítottak Prágában szobrot a fasiszta lelkületű szatócsnak, Edvard Benesnek. A kommunisták irányította pártszövetség, a Nemzeti Front öt pártja közül az egyiknek prominense, Richard Sacher is közénk szorult, mert őt is nemkívánatos személynek nyilvánították. Én voltam a kakukktojás, hiszen mellettem egyik oldal sem állt ki igazán, csak megtűrtként voltam jelen. Engem a szlovákiai hatalomváltók jelöltek - érthetetlen okból - miniszternek. Egy valamire azonban jó volt ez a hirtelen jött miniszteri jelöltség: átléphettem az engem húsz éve körülvevő csehszlovákiai belpolitikai elszigeteltség korlátáit. Elszigeteltségem sajátos volt. Az 1970-es évek kezdetétől, amikor a főbenjáró politikai bűnösök Csehszlovákia, illetve Szlovákia Kommunista Pártja által összeállított, országos feketelistájára a negyedik legfia- talabbként felkerültem, a börtönéveken át a ’80-as évek végéig - a helsinki záróértekezlet körüli hónapok kivételével - csupán pontszerű, összeesküvői jellegű kapcsolatokat tarthattam a felvidéki magyarokkal. Kezdetben arra kellett ügyelnem, ne hozzak senkit kellemetlen helyzetbe - ne lássa senki, Áttekintés - Huszadik évfordulója annak, aminek csak nyolc év adatott,... 11
