Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)

Számadás - Akkor velük, most ellenük?

Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... az új, magát liberálisnak valló párt, nem tudtam vállalni. Nem csupán azért, mert Tisza István meggyilkolásának bűne Károlyihoz tapadt, hanem azért sem, mert ő volt az 1919-es kommün szálláscsinálója. Ennek az örökségnek a felidézését és vállalását rossz üzenetnek tekintettem. Amikor 1990 januárjában a rendszerváltozás kezdeti tapasztalatain okulva és az autonóm cselekvés tudatával úgy döntöttünk Pozsonyban, hogy önálló magyar pártot alapítunk, az Együttélést, az egykori magyarországi de­mokratikus ellenzék néhány tagja felkeresett, és arról próbált meggyőzni, hogy helytelenül döntöttünk. Azt javasolták, hogy épüljek be a rendszervál­toztató szlovák nagypártba, mert minden korábbi ellenzékinek ott a helye. És ha nem ezt teszem, a süllyesztőbe kerülök. Miután megalakítottuk saját pártunkat, és az együttműködés keresése céljából felvettük a kapcsolatot a szlovák nagy párttal (Nyilvánosság az Erő­szak Ellen), a baráti kéz helyett elutasításra találtunk. Azt vetették szemünk­re, hogy nem kértünk tőlük tanácsot a pártalapítás előtt. Mintha a Nagy Test­vér szavait hallottam volna. Ezután azok részéről, akik korábban a Felvidékről rajtam kívül kap­csolatban álltak a magyarországi demokratikus ellenzékkel és Független Magyar Kezdeményezésként beépültek a nagy szlovák pártba, elhangzott a szentencia: Duray és pártja szélsőséges. Mintha ismét visszacsöppentem volna az orwelli világba. Ez sajnos nem a valóságtól elrugaszkodott benyomás volt. A rendszer- változást nem azok a másként gondolkodók hajtották végre, akik érintetle­nek maradtak a kommunizmus által, hanem zömmel azok, akik a kommu­nista rendszerben szocializálódtak, és akarva-akaratlanul átvették a kommu­nista értékítélet egyes elemeit, megtanulták a módszereit. Nehezen ismerték fel önmagukban ezeket az elemeket, vagy fel sem fedezték őket magukban. Továbbá tudatosítanunk kell, hogy a rendszerváltozás nem forradalom volt, hanem csak váltás. A kettő között az a különbség, hogy a forradalomban nemcsak a szerkezet és a rendszer változik meg, hanem az elmúlt rendszer szereplői is a múlt részévé válnak. A rendszerváltozás pedig csupán szerke­zetváltozást, illetve -váltást jelentett, és ez ugyan rendkívül fontos esemény volt, de további teret nyitott a múlt szereplőinek és gondolkodásmódjuk érvényesülésének. A rendszerváltozás a múlttal való kiegyezést jelentett. Ebben az esetben az orwelli múlttal. Ezért kísért még tizenhárom évvel a rendszerváltozás után is a kommunizmus és az orwelli világ szelleme.

Next

/
Thumbnails
Contents