Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Leltár - Forradalom vagy hatalomátvétel?
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I. Lengyelország a szegénységgel és a pártossággal vívja sajátos lovagi tornáját, pedig a demokratikus választások itt döfték le leghamarabb a „kommunizmus hétfejű sárkányát”. Magyarországon az 1956-os forradalom vérbefojtását követő diktatúra elmúltával a hatvanas évek második harmadában kezdett hegemóniává enyhülni a totalitarizmus, és itt zajlott le legcivilizáltabban a rendszerváltozás. Olyannyira, hogy a kommunista párt (azaz a Magyar Szocialista Munkáspárt) a romániaihoz vagy a csehszlovákiaihoz hasonló véresszájú kommunistaellenes propaganda nélkül szenvedett vereséget. Kelet-Németországban nem csupán a legmerevebb egypártrendszer dőlt meg a hivatalos magyarországi hatalom hatékony segítségével és a Budapest felől Bécsbe menekülő keletnémetek lábdobogásának kíséretében, hanem gyakorlatilag is megszűnt a Német Demokratikus Köztársaságnak nevezett sztálinista szülemény. Csehszlovákiában pedig - öt héttel a véres romániai események előtt - 1989. november 17-én, a magyarországi ellenzékiek és a Magyar Televízió talajelőkészítő munkálatai jóvoltából is - igaz, utolsó előttiként, de mégis - kivonult az utcára a prágai ifjúság, hogy eleget tegyen történelmi küldetésének: véghezvigye a „bársonyos forradalmat”. Hatalomátvétel Csehszlovákiában Az egész kelet-közép-európai átalakulásban az volt a legfigyelemreméltóbb, hogy éppen Csehszlovákiában tartotta magát oly sokáig és annyira szilárdan a totalitárius rendszer, holott - a hiedelem szerint - a demokráciának ebben az országban mélyre nyúló gyökerei vannak. Valóban furcsa ez a paradoxon, de aligha meglepő, ha ismerjük a körülményeket. Az ország lakossága nagy többségének érdekei - a „csehszlovák nemzetállam” vélt stabilitásának, a változatlanságból származó hamis biztonságérzetnek, valamint a munka nélkül megszerezhető össztársadalmi és egyéni előnyök szintjén - hagyományosan összefonódtak a politikai hatalommal és az állam érdekeivel. Emiatt nem alakulhatott ki tömegnyomást kifejtő társadalmi ellenzék. Emiatt nem teremtődhetett meg a politikai pluralizmus olyan alapja sem, mint Magyarországon vagy Lengyelországban, mert ott csak elvétve alakult ki a csehszlovákiaihoz hasonló érdekszövetség az egyén és a hatalom között. A Charta ’77 csak szellemi gócként működött, amely - noha élesztője volt a politikai változásoknak - önmagában képtelen 208
