Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Leltár - Elő történelem: a mikrofonnál és a kamera előtt Duray Miklós
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I.- Nem vágták a fejéhez 1968 augusztusa után közvetlenül, illetve a következő évtizedekben, hogy magyarként csak maradjon nyugton, mert a kádári csapatok is részt vettek Csehszlovákia megszállásában?- Nem, ilyet nem hallottam. Pontosabban nekem ilyesmit nem mondott senki.- Volt olyan ismerőse, akinek a fejéhez vágták ezt?- Akadtak néhányan, akik ilyesmi miatt panaszkodtak. Tény viszont, hogy már a ’90-es években a kormánypárti politikusok szájából is elhangzott az, tehát nemcsak a periférián lévő szlovák erőktől, hogy Magyarországot felelőssé kell tenni a ’68-as csehszlovákiai reformfolyamat eltiprásáért. Kétségtelen, hogy 1968-ban nem csak a demokratikus erők szerveződtek, de jócskán kialakultak nacionalista indulatok is. ’68 után is jelentkeztek persze nacionalista indulatok, csakhogy akkor már ezt a párt rendszabályozta az akkori hatalmi érdekeknek megfelelően, hiszen a nacionalizmust Szlovákiában, illetve Csehszlovákiában majdnem mindig a hatalmi politikába építették be... 206