Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)

Leltár - A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi jogvédelmének tíz éve (1978-1988)

Leltár - A csehszlovákiai magyar kisebbség... 1983 őszén újra kellett szervezni a jogvédelmet. Ekkor alakítottuk a Szlo­vákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportját, amely 1984 áprilisáig-májusáig a módosított iskolaügyi törvényjavaslat jóváhagyásáig működött. Feladata az iskolaügyi törvényjavaslatnak a magyar kisebbség részére hátrányos (és alkotmányellenes) pontjai elleni fellépés volt. E feladat sikeres megoldása után csapott le harmadszor a rendőrség. Ez után jött létre bizottságunk In­formációs Csoportja, hogy amíg szükséges, ez fejtsen ki átmeneti tevékeny­séget. 1985 májusa után bizottságunkat újjá- és újraszerveztük. Ez után a csehszlovákiai magyar kisebbség helyzetéről szóló, csaknem egy évig tartó párbeszédet kezdtünk szlovák és cseh barátainkkal. Kezdeti szándékunk egy közös dokumentum kiadása volt, de alapvető nézeteltérések miatt - főleg az emberi jogok különböző értelmezése és politikai jellegű kérdések miatt - ez nem volt egyértelműen sikeres munka. Igaz, jobban megismertük egy­más nézeteit, és közelebb kerültünk a Charta '11 polgárjogi mozgalomhoz. A párbeszédnek azonban mégis lett eredménye: a „Csehszlovákiai nonkonfor­misták az országban élő magyar kisebbség helyzetéről és a nemzetiségi kér­désről” c. antológia, amely 1986 szeptemberében készült el. 1987 januárjától pedig ismét rendszeresen adunk ki jelentéseket, készítünk beadványokat és tanulmányokat. A jövőre nézve úgy folytathatnánk a kérdés megválaszolását: amíg elnyomják a csehszlovákiai magyar kisebbséget, amíg intézményes úton nem lehet harcolni az elnyomás ellen, és amíg a kisebbség az emberi jo­gok és a polgárjogok megsértését valóban elnyomásnak fogja érezni, addig működni fog a bizottság. Lehet, hogy nem is mindazok fogják alkotni, akik létrehozták, lehet, hogy azok sem, akik most alkotják munkatársi közösségét, és lehet, hogy nem is ezen a néven. De feltételezzük, hogy majd szükség ese­tén azok vesznek részt ebben a tevékenységben, akik a jövőben sem fognak beletörődni az emberi jogok megsértésébe. Pozsony, 1987. szeptember Duray Miklós a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának szóvivője 167

Next

/
Thumbnails
Contents