Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Leltár - A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi jogvédelmének tíz éve (1978-1988)
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... Részlet a Kettős elnyomásban második, bővített kiadásának előszavából. Megjelent a Madách-Posonium kiadásában, Pozsonyban 1994-ben Tisztelt Olvasó! Ez a könyv eddig a legteljesebb összefoglalója annak a tevékenységnek, amelyet a felvidéki magyarság egy maroknyi csoportja (gyakran csupán egy-egy személy) a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága (CsMKJB) néven - tizenegy éven keresztül - 1978-tól 1989 végéig tudatosan folytatott az elnyomás és a kommunista hatalom ellen. A bizottság tevékenységének 1982—83-tól már elég sok szurkolója, 1984-től pedig egyre több névtelenül maradt, de ismert kilétű közreműködője is volt. Elsősorban azokra a közreműködőkre emlékezem, akik vállalták a személyi kockázatot, és biztonságukat veszélyeztetve sokszorosították, terjesztették a dokumentumokat. A közért ma is tevékenykedők közül elsősorban László Bélát, Balkó Ferencet, Bohák Bélát kell említenem. A jogvédő bizottság nagy halottja Száraz Ferdinánd, Pozsonyból. A jogvédelmi tevékenységben a legpéldaadóbb helytállást egy Pozsony közelében fekvő község, Zonctorony lakosai tanúsították, akik 1984 márciusában szinte mindannyian felsorakoztak a jogvédő bizottság felhívása mögé, és tiltakoztak a magyar iskolák megszüntetésének legitimálására előterjesztett törvényjavaslat ellen. Meghurcolásukat azok a rendőrségi jegyzőkönyvek bizonyítják, amelyeket lehetőségem volt elolvasni 1984 őszén a pozsonyi börtönben. Engedtessék azonban meg nekem, hogy - éppen ezért - ne azt a néhány, marxistából forradalmárrá, az ijedtségtől és a félelemtől „bölccsé”, valamint bolsevistából liberálissá lett értelmiségi fiatalt tekintsem példaadónak ebben a tevékenységben, akik illendőségből, módiból, családi kötelezettségből vagy más felszínes indíttatásból csatlakoztak a jogvédő bizottság munkájához, főleg annak utolsó fázisában, amikor már szinte virtussá vált az „ellenállói” magatartás, és most, mikor ez már jól hangzik, dicsekszenek is vele. A magukat mindeddig nem felfedő munkatársak az igazi hősei ennek a tevékenységnek. Arra is kell emlékeztetnem, hogy a szlovákiai magyarság egy rétege esküdt ellensége volt a bizottság által folytatott ellenállói munkának: akik foglalkozásszerűen űzték a magyar mivoltuk miatt a hatalom által rájuk testált hivatást (a hivatásos magyarok) és a karrierre számot tartó dűlő magyarok 168
