Duray Miklós: Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás a Kárpát-medencében 1963-2015 I. kötet - RETÖRKI könyvek 14/1. (Lakitelek, 2016)
Leltár - A csehszlovákiai magyar kisebbség társadalmi jogvédelmének tíz éve (1978-1988)
Rendszerváltozás, rendszerváltoztatás, rendszerváltás... I. őket hivatalosan. Pontosan tudtuk, hogy a hatalmat nem tudjuk meghátrálásra kényszeríteni, mert amit eldöntött és közzétett, azt egyhamar nem vonja vissza vagy nem módosítja. De bármely szándék, terv, javaslat vagy titkos határozat a végső döntés vagy a megvalósulás kezdete előtt még visszavonható, befagyasztható lényeges presztízsveszteség nélkül. Amikor ezek tudatában elhatároztuk, hogy megkíséreljük megvédeni a magyar iskolákat a készülő támadástól, úgy döntöttünk, amíg lehet, névtelenül fogunk dolgozni, hogy - ha szükséges - minél hosszabb ideig fejthessük ki tevékenységünket és tarthassuk bizonytalanságban a politikai hatalmat. Az ugyanis világos volt számunkra: ha lelepleznek bennünket, nem lesz aki a helyünkbe lépjen. Pótlásunk - természetesen - nem valamiféle páratlan képességünk miatt lett volna nehéz, hanem az általános megfélemlítettség miatt. Emiatt ugyanis kevesen mertek tudatosan szembeszegülni a virágzásának teljében lévő totalitárius hatalommal, amelynek a nemzetközi megítélés sem jelentett korlátot, és egyedüli mértékadója a Szovjetunió brezsnyevi, neosztalinista rendszere volt. Igaz, némi törvényes védelemre - elméletileg - ezzel a hatalommal szemben is támaszkodhattunk. Az 1960-ban elfogadott csehszlovák alkotmány 29. cikkelye például feljogosít minden állampolgárt, hogy bírálattal és javaslattal éljen. Csakhogy nem voltunk bizonyosak sem az alkotmány erejében, sem a meghirdetett alkotmányos jogok gyakorlati érvényesíthetőségében. De ha ezt a képletes jogot nem biztosította volna az alkotmány, és ha más, szintén képletes - főleg nemzetközi - jogi normákra sem támaszkodhattunk volna, akkor is úgy döntöttünk volna, hogy szembeszegülünk a hivatalos szándékkal. Mert úgy ítéltük meg a helyzetet, hogy akkor (az 1970- es évek közepétől számítva) ismét frontális támadás indult a csehszlovákiai magyarok ellen. És emiatt nem az volt a lényeges kérdés, hogy milyen jogi alapja, törvényes kerete lehet tevékenységünknek, hanem az: milyen módon, milyen - békés - eszközzel védhetjük a megszüntetéssel fenyegetett magyar iskolákat és a - felszámolásra ítélt - csehszlovákiai magyar kisebbséget. A kezdeti körülmények miatt nyilvánvaló, hogy jogvédelmi tevékenységünket nem a környező országok ellenzéki gondolkodása ösztönözte, nem is a nem hivatalos polgárjogi csoportok példája váltotta ki, sem a Charta ’77 létrejötte. Indulásunk nem kapcsolódik semmiféle évfordulóhoz, és nem tekinthető a „helsinki folyamat” pozitív következményének sem. Inkább ellenkezőleg. Oka az volt, hogy a csehszlovákiai magyar kisebbséget egyre gorombábban nyomták el - a Helsinkiben 1975-ben az európai biztonságról és együttműködésről elfogadott záróokmány és az emberi, valamint a 158
