Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)
Tóth Károly: Az államfői(köztársasági elnöki) tisztség
Tóth Károly: Az államfői (köztársasági elnöki) tisztség Ennek a kérdéskörnek megvannak az elméleti-történeti előzményei. Talán még közjogi szakmai irodalomban általában járatos emberek közül is keveseknek ötlik eszébe Benjamin Constant (1767-1830) neve, pedig a hatalmi ágak elválasztásával kapcsolatos elmélete jóval „finomabb” annál, mint amit a Montesquieu által kidolgozott „hatalmi triász” teóriája tartalmaz; az általa bő két évszázada írottak a mának is szolgálhatnak tanulsággal. Constant lényegében hat hatalmi ágat különböztet meg, úgymint: (1) királyi hatalom; (2) egy állandó jellegű legfelsőbb képviseleti szerv (második kamara, főrendiház); (3) a változó közvéleményt kifejező, időről időre választott képviselőház; (4) végrehajtó hatalom; (5) bírói hatalom; (6) muni- cipális, azaz községi hatalom.114 Témánk szempontjából ezúttal az érdemel figyelmet, hogy a királyi hatalmat szigorúan elválasztja a végrehajtó hatalomtól és olyan semleges hatalomnak tekinti, amely ilyen jellegénél fogva képes őrködni a hatalmi ágak egyensúlya fölött mintegy „döntőbíróként”. Bitó ezt azzal magyarázza, hogy az európai alkotmányos élet gyakorlata a szabadság biztosítékát mindenkor a kormány megdönthetőségében, labilitásában látta, tartozott hozzá ehhez szükségképpen egy nem megdönthető vagy legalábbis nem megdöntésre szánt szimbolikus államfő, akár örökletes király, akár valami más, aki a kormánnyal szemben az állandóságot, a folytonosságot képviselte. Ezért a köztársasággá alakult európai államok is előbb-utóbb mind beillesztették alkotmányukba a király szerepét folytató államfőt, az elnököt is. Ennek az államfőnek a montesquieu-i funkciók egyikét sem lehetett tulajdonítani: törvényhozási szerepe, csakúgy, mint az angol királyé, minden vonalon visz- szaszorulóban volt, mindettől azonban nem vált végrehajtó szervvé, mert nagyon is világosan különbözött a kormánytól, hanem bizonyos szimbolikus, regulativ, interimisztikus, válságáthidaló funkciót látott el. Mindeme nehézségek áthidalására látta szükségesnek Benjamin Constant a hatalmak montesquieu-i elméletét egy negyedik, regulativ hatalomnak a feltételezésével kiegészíteni.115 114 Érdemes fölfigyelni arra, hogy Constant nem csupán horizontális, hanem vertikális (függőleges) elválasztást is megfogalmaz, azaz a központi kormányzati és a helyi (municipá- lis) hatalmak elválasztását, amely azóta sem kapott elég hangsúlyt... 115 Bibó István: Az államhatalmak elválasztása egykor és most. In Válogatott tanulmányok II. kötet, 383. s köv. p. 361
