Kukorelli István - Tóth Károly (szerk.): A rendszerváltozás államszervezeti kompromisszumai - RETÖRKI könyvek 13. (Lakitelek, 2016)
Tóth Károly: Az Országgyűlés problémái(alkotmányozó nemzetgyűlés)
Tóth Károly: Az Országgyűlés problémái Az EKA ezzel a(z egyébként érthető) törekvésével önmagát hozta a következő tárgyalások idejére hátrányos pozícióba, s ezzel egyidejűleg az MSZMP-t kedvezőbb helyzetbe. Nem lehet ugyanis pontosan meghatározni azt a határt, amely elválasztja a már új alkotmányt jelentő szabályokat azoktól a rendelkezésektől, amelyek még kellenek a politikai átmenet szempontjából szükséges változtatások végrehajtásához. Ha az MSZMP arra hivatkozik, hogy az EKA valamely javaslata túlmegy a „változtatásokhoz” szükséges szabályokon és már új alkotmányt céloz, ez ellen nemigen lehet objektív alapon álló tartalmi ellenérvet felhozni! A történtek jobb megértéséhez hozzájárul Szécsi Árpád elemzése is: A Magyar Demokrata Fórum ellentmondásosan viszonyult ezekhez az eseményekhez. Az ideiglenes elnökség döntő többsége bizalmatlan volt a demokratikus átmenet lengyel mintájú, kerékasztal-tárgyalásos formájával szemben. A tagságot és a változásokat óhajtó közvéleményt azonban gyorsan fellelkesítette az egységes ellenzéki fellépés gondolata, így a vezetők nem térhettek ki a többi ellenzéki szervezet által támogatott tárgyalások elől.78 79 Debreceni József szerint is az MDF vezetése kezdettől fogva fél szívvel, vonakodva vesz részt az EKA és a Nemzeti Kerekasztal előkészítő tárgyalásain. Egyrészt félti az ellenzéken belül de facto létező vezető pozícióját. (...) Továbbá ...az MDF-nek más elképzelései vannak a politikai rendszerváltás menetrendjéről: hónapok óta az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását követeli.”19 Amint korábban már említettük, Bíró Zoltán és még számos vezető MDF-es valóban idegenkedett az állampolgárok tömegeinek kirekesztésével, választásokon nem legitimált szervezetek részvételével, irányításával levezényelt rendszerváltás gondolatától. A korlátozott nyilvánosság, a titkos háttértárgyalások lehetősége magukban rejtették a manipuláció, az állampárt rejtett hatalomátmentésének kockázatát.80 Ezért az MDF országos gyűlésén elfogadott politikai programjának fontos eleme volt a „rendkívüli, szabadon és demokratikusan megválasztott alkotmányozó nemzetgyűlés 78 „Belesodródtunk” - fogalmazott Bíró Zoltán egy Szécsi Árpádnak 2000. május 18-án adott interjúban. 79 Szécsi itt Debreczeni József: A miniszterelnök c. könyvére (Osiris, 1998,52-53. p.), az alkotmányozó nemzetgyűlést illetően pedig az MDF Programjára utal. 80 E megjegyzései a Bíró Zoltánnal, valamint a Kiss Gy. Csabával 2000. december 20-án készített interjún alapultak. 109