Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Tanulmányok - Nagymihály Zoltán: Gondoljuk újra a taxisblokádot!
TAXISBLOKÁD I. erőszakkal fenyegetőző, a „békés” demonstrálókra támadóként,116 hol szerencsétlen, nevetséges figuraként jelent meg."7 Vele szemben már-már mitologikus alakká magasztosult a Bibó Istvánhoz hasonlított köztársasági elnök, valamint - a sajtó szerint - az ’56-os rendőrparancsnok, Kopácsi Sándor nyomdokaiba lépő budapesti rendőrfőkapitány. Göncz Árpád a blokád ideje alatt és az azutáni hónapokban annyira piedesztálra emeltetett, hogy a bírálatáig merészkedő MDF-es képviselőknek - így Kónya Imre frakció- vezetőnek és Csengey Dénesnek - csak éles ledorongolás juthatott osztályrészül.118 Pedig a köztársasági elnök szerepe több tekintetben lehetett volna vizsgálandó. Nevezetes, négy pontos péntek esti kiáltványában a kormánynak javaslatot tett arra, hogy hétfőig - „amikor folytatódhatnak a taxisokkal folytatott egyeztető tárgyalások” - függesszék fel a benzináremelést; felkérte a kormány képviselőit és a taxisokat, hogy „a taxisok felajánlásának megfelelően tárgyalják meg, miként lehet kölcsönös egyetértéssel biztosítani, hogy az ország gyér benzintartalékai ne fogyjanak el a felfüggesztés ideje alatt”, valamint megkérte a személy- és teherfuvarozókat, hogy „a felfüggesztés bejelentésével egyidejűleg menjenek haza és szüntessék meg az útelzárásokat”. Az államfő tehát úgy „testesítette meg a nemzet egységét”, hogy teljes egészében a taxisok álláspontját tette magáévá. Az az érv, mely szerint az elnök őket is „megkérte” a távozásra, gyermeteg, ugyanis maguk a taxisok is nyilvánvalóvá tették: gazdasági jellegű követelésük teljesítése után felszámolják a blokádot. Az elnök a kormány álláspontját - ami a tárgyalások feltételéül szabta volna a blokádok felszámolását, a jogállam visszaállítását - egy az egyben negligálta, ráadásul még a blokádokat sem nevezte törvénytelennek. 116 E látszatnak az SZDSZ is komolyan megágyazott. A válság napjaiban még csak közleményükben nevezték megengedhetetlennek az erőszakkal való fenyegetőzést, másfél év múlva viszont Eörsi Mátyás képviselő egy televízió-műsorban „emlékeztetett” arra - a Göncz Árpád fellépését bíráló Debreczeni Józsefnek válaszolva hogy a helyzet olyan volt, hogy Horváth Balázs „fontolgatta, hogy a tömegbe lövet”. A bírálat kettőssége itt is tetten érhető volt: Eörsi és védője, Bárándy Péter ugyanis később úgy vélekedett, hogy egy felelős belügyminiszternek minden lehetőséget - így, ezek szerint akár a „tömegbe lö- vetést” is - meg kell fontolnia. „.. .amikor a miniszter kijelentette, hogy minden törvényes eszközt igénybe vesz, abban a fegyverhasználat lehetősége is megtalálható.” In: Schmidt Attila: A politikus kijelentésére ne büntetőbíróság feleljen. Népszava, 1992.08. 13. 117 A Horváth Balázst ez irányból bírálók leginkább a szombati kormánypárti tüntetés közismertté vált jelenetét, az Országgyűlés egyik szobájának ablakából a győzelem jelét mutató belügyminisztert idézték fel. 118 Például: Gádor Iván: Méltatlan! Magyar Hírlap, 1990. 10. 29. 3. 76
