Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Helyzet volt”
Horváth Pál- Még a Hősök terén azt mondtam, hogy egyedül nem vállalom föl a képviseletet, mivel én csak személytaxis vagyok, miközben voltak köztünk árufuvarozók, kamionosok is. Ekkor vettem magam mellé Barcsai Jenőt, az árufuvarozók egyik képviselőjét és Trenka Pistát, aki az akkori Autótaxi autonóm szakszervezetét vezette. Korábban nem ismertem egyiküket sem, ám tisztségüknél fogva azt gondoltam, hogy ők tényleg autentikusak az ügyben, így lettünk mi hárman a tárgyalódelegáció. Én lettem a megbízott vezető, mert a másik két tag respektálta, hogy én kezdtem el az egészet, látták, hogy tudok beszélni. Amikor megérkeztünk az Országházhoz, azt mondtuk Hatala úrnak, hogy mi hárman szeretnénk tárgyalni valamelyik kormánytaggal. Ösz- szeállítottuk a kocsikat, szépen sorba raktuk őket vízszintesen, függőlegesen is, hogy komoly társaságként nézzünk ki. Világítottak a szabad jelzők, még közvilágítás sem kellett. Amikor felvezettek minket a lépcsőre, körbevettek a téren összegyűlt taxisok. Ekkor kijött a közlekedési miniszter úr. Mondtam neki, hogy menjünk be egy szobába, üljünk le négyesben és beszéljünk. Folyamatosan dagadt a tömeg, mert mindenki hallotta a CB-rádióból a híreket. Akkor azért a taxisok még brahisták voltak, ráadásul bennük volt ez a magyaros „forradalmi buzgóság”. És akkor a közlekedési miniszter úr a maga pökhendiségével - ami egyébként az egész kormányra jellemző volt, Antall kivételével -, mondott egy mondatot, amitől aztán kialakult a blokád. Hangosan kijelentette, úgy, hogy mindenki, a hátunk mögött állók is hallják, hogy „csak nem képzeli, hogy ezzel a csürhével tárgyalunk?” Tekinthető az ilyen egy demokratikusan választott kormány demokratikus tagjának? Ő, a mi emberünk, ezt jelenti ki azoknak, akik tulajdonképpen megválasztották? Mondtam, hogy nem kell a „csürhével”, csak velünk, hármunkkal egy szobában. Mondta, hogy szó sem lehet róla, és ő ezzel nem foglalkozik. Ezzel fogta magát, és a kíséretével bevonult az Országházba, otthagyott minket. S akkor mögöttem egy ember, akiről azóta se tudom, hogy ki, egy fiatal srác, előkapott egy megafont, és belekiabálta a tömegbe: „Mi vagyunk a csürhe? Gyerünk, foglaljuk el a hidakat!” És abban a percben a taxisok nagy része beült a taxiba, elporzott, és elindult a blokád. Miután a miniszter otthagyott minket a lépcsőn, mi ott maradtunk hárman Hatalával, meg a hátunk mögött a többiekkel. Most mit csinálunk? Egyszer csak Hatala kapott egy hívást, hogy most azonnal menjünk be Barna Sándorhoz, Budapest rendőrkapitányához. Barnánál humánusabb, rendesebb rendőrkapitánnyal nem találkoztam, pedig később sokat megismertem. O akkor leültetett minket, és mondta, hogy ez így nem mehet tovább, balhé lesz, mert Budapestet nem lehet lezárni, mi az, 237
