Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)

Interjúk - „Helyzet volt”

TAXISBLOKAD I. hogy az emberek nem mehetnek át a hídon! Amúgy már az első megbeszélé­sen kijelentette, hogy ő lesz az én „testőröm”, végig vele kell közlekednem, ő fog rám vigyázni. És ez így is volt három napon keresztül.- Ez a beszélgetés mikor volt? Még mielőtt kezdték volna a többiek lezárni a hidakat?- Olyan 8 és 9 óra között. De a hidak lezárása már menet közben folyt. Jó páran kiálltak a sorból, és elmentek a térről. De úgy 80-100 taxi három napig végig ott maradt az Országház előtt. Barna felajánlotta nekem, hogy tárgyaljunk. Mikor már kialakult a blokád, arra kért, hogy az Erzsébet hidat nyissuk meg. Szó sem lehet róla - mondtam én. O ad valamit, én is adjak valamit. Mondtam, hogy adom, a Lánchidat. „Ne hülyéskedjen, azon van a legkisebb átmenő forgalom!” „Éppen azért” - válaszoltam. Behoztak nekem a barátaim egy CB-készüléket két akkumulátorral. Az MDF-kormány tagjai közül aztán később nagyon sokan úgy emlékeztek, hogy engem ezen a telefonon keresztül utasítgattak. így jött aztán, hogy min­ket az SZDSZ lázított fel, meg hogy külföldi kémek beépültek közénk, és adták az utasításokat nekünk. Akárhogy is igyekeznek, ezt az én számba nem tudják adni. Végig én tárgyaltam mindenkivel, és az aláírásnál is csak azért nem ültem ott, mert Botos Katalinnal meg Rabár Ferenccel le-föl lifteztünk a Spenót házban, és arról beszéltünk, hogy mi lesz a következménye, ha nem lesz megállapodás.- Egész idő alatt folyamatos egyezkedés volt a rendőrséggel?- Végesteien végig kerestek, és mindig mennünk kellett valahova. Az Ablak c. pénteki TV-műsorba meghívtak mindenkit, a pártok vezetőit, kor­mánytagokat és mi hármunkat. Odáig fajult a dolog, hogy adás közben ki­kapcsolták a mikrofonunkat. Akkor még Fodor Gábor, Deutsch Tamás és Orbán Viktor képviselte a Fideszt, mindhármukkal találkoztam, mindhárman azt mondták nekünk, ahol csak találkoztunk, hogy hagyjuk abba, mert óriási balhé lesz ebből. Se nem támogatták, se nem támadták a megmozdulást, de nem tudtak megoldást mondani ők sem.- Volt olyan politikai erő, akitől biztatást kaptak?- Olyan volt, akikkel mi nem akartunk kapcsolatba kerülni. Krassó Györgyöt körülbelül tizenötször vittük ki a Kossuth térről. Mindig beültet­tük a leghátsó kocsiba, és visszavittük a Felvonulási térre. Felállt egy ko­csira, elkezdett maga köré csoportosítani embereket, és mondta a szövegét. Aztán megjelent Romhányi László, őt is hazavittük. Én leteszem a szent esküt: soha nem volt politikai indíttatása a dolognak, soha nem játszottunk 238

Next

/
Thumbnails
Contents