Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Kezelhetetlen örvénylés”
Bogár László Tíz órakor már mindnyájan ott voltunk az ülésterem előterében, akkor Antall József néha kinézett hozzánk a dolgozószobájából, és jelezte, hogy mindjárt kezdünk, de végül délnél előbb ritkán kezdődött el az ülés. Az elején legalább egy óra elment az aktuális kül- és belpolitikai fejlemények értékelésével, úgyhogy a kormányülés operatív szakasza ebéd után, délután háromkor kezdődött. Az egyes napirendi pontok tárgyalása igen lassan és körülményesen zajlott, az egésznek volt egy sajátos, szándékosan lassított, „fárasztásos” jellege. A miniszterelnök pontosan tudta, hogy iszonyú feszültség uralkodik az országban és a kormánytagok lelkében is („kamikaze-kormány vagyunk” - ahogy sokszor emlegette), így aztán ez volt az egyetlen lélektani módszer a feszültségek csillapítására. Rabár Ferenc, Kádár Béla, Matolcsy György és a kormányülésekre gyakran meghívott Surányi György jegybank-elnök együtt nagyon különös, örvénylő rendszert alkottak. Jobb híján mindenki elfogadta az uralkodó beszédmódot, mégis éles konfliktusok alakultak ki, amik talán inkább a személyes ambícióknak és kevésbé az elvekben meglévő különállásnak köszönhettünk.- Miben öltöttek testet az eltérések a gazdaságpolitika területén?- A mai fogalmakkal elég nehéz leírni az akkori helyzetet, mert az akkori uralkodó beszédmód eleve kirajzolt egy végül is tragikus tévedésnek bizonyuló következtetésrendszert. Talán úgy mondanám, hogy a helyzetet mindenki azzal a metaforával írta le, hogy a Nyugat „felszabadított” minket a keleti zsarnokság alól, így aztán, mint Orwell Állatfarmjának lakói azt skandáltuk, hogy „Nyugat jó, Kelet rossz”. És persze a washingtoni konszenzus „liberalizálj, deregulálj, privatizálj” parancsa világossá tette, hogy a „Nyugat” a globális liberális kapitalizmussal egyenlő. (Ezek közül a középső, a „dereguláció” a legérdekesebb és legfontosabb, mert az még csak rendben lett volna, hogy az állam mint tulajdonos kivonul a gazdaságból, de a „dereguláció” azt követeli, hogy az állam a szabályozásban se vehessen részt. Azaz: a nemzetállamnak csak felelőssége legyen az adott lokalitás népességéért, de lehetősége ne.) Antall József gyakran mondogatta (nekem is), hogy elfogadja, hogy rossz az alapnarratíva, de hol az a stratégia, aminek alapján tudhatjuk, hogy mi a jó? Ezt célozta volna a Gazdasági Megújulás Programja (GAM) is a blokád utáni közel egy év során. Nem láttuk az egész dolog valóságos hatalomszerkezetét, azt, hogy ki kicsoda ebben a többszörösen megtekert szerkezetű bonyolult és veszélyes „álarcosbálban”. Akkoriban a „globális SZDSZ” ravaszul megkonstruált szlogenjei többnyire logikusnak és hihetőnek tűntek fel. Ilyen volt például az, hogy az „állam a 141
