Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Kezelhetetlen örvénylés”
TAXISBLOKAD I. legrosszabb tulajdonos”, ezért aztán teljesen mindegy, hogy kinek és menynyiért, de mielőbb oda kell adni az állami vagyont valamilyen „magántulajdonosnak”, mert az biztos, hogy „hatékonyabban” üzemelteti a vagyont. Legalább ilyen veszélyes hazugság volt az ún. sokkterápia fogalma mögött meghúzódó brutális gazdaság-hatalmi terror. Ennek a lényege az volt, hogy az árakat és árarányokat egyetlen kegyetlen lépésben a globális piaci szintre kell vinni, tehát „essünk túl rajta”, minél gyorsabban. Ez hatalom-gazdasági szempontból azt jelentette, hogy a munkaerő újratermeléshez szükséges áruk és szolgáltatások árát globális, piaci szintre viszik fel, de a munkaerő árát, vagyis a munkabért viszont a „versenyképesség megőrzésének fontosságára” hivatkozva, a kádári „aranykor” hetvenes évek közepi szintjén minél hosszabb időre befagyasztják. Mindez valójában egy végzetes csapdának bizonyult, amiből azóta sem igazán sikerült kikászálódnunk. A magyar társadalom anyagi, fizikai, lelki, erkölcsi, szellemi lepusztulási folyamatai főként éppen ennek a csapdának köszönhetők. Számos szemléletes és ügyesen felépített hazug metafora is kapcsolódott ehhez a hamis logikához, amelyek közül talán a legveszélyesebb úgy hangzott, hogy „egy szakadékot sem lehet két ugrással átugrani”. Sajnos azt kell mondanom, hogy a lényeget illetően nem volt érdemi különbség a gazdaságpolitika formálói között. Valamilyen szintig mindenki hitt abban, hogy szükség van erre az egy és nagy „bátor ugrásra”, mert egyébként minden összeomlik. A valóság azonban azt látszott igazolni, hogy éppen fordítva állnak a dolgok, és kis híján éppen abba pusztultunk bele, hogy igaz javarészt kényszerűségből, nagyon „bátran” akartunk viselkedni. Azzal persze mindenki tisztában volt, hogy nagyon súlyos konfliktusok várhatók. Az sem nagyon volt kétséges, hogy a fő ellenfél, az SZDSZ, miközben mindent megtesz azért, hogy a kormányt a liberális „reformok” felé kényszerítse, demagóg módon azonnal az éppen emiatt lázadó társadalmi csoportok legfőbb szószólójaként fog majd fellépni a kormány ellen, és ebben nem is csalódtunk, sőt a valóság még ennél is brutálisabb volt. Rabár Ferenc pénzügyminiszter emberként nagyon szelíd és tisztességes volt, de közgazdasági nézetei és a minisztériuma által követett gyakorlat a lehető legembertelenebb következményeket vetítette előre. Ráadásul politikai államtitkára, Botos Katalin, noha azóta már egészen másként gondolkodik, akkoriban nagyon temperamentumosán képviselte az ultraliberális álláspontot. (A taxisblokád utáni személyi változások nyomán ráadásul a pénzhatalmi rendszer átalakításával megbízott tárca nélküli miniszter lett, és itt még liberálisabb álláspontot képviselt.) Kádár Béla elveit tekintve 142
