Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Taxisblokád. Egy belpolitikai válsághelyzet története I. - tanulmányok, interjúk, segédletek - RETÖRKI könyvek 12/1. (Lakitelek, 2015)
Interjúk - „Kezelhetetlen örvénylés”
TAXISBLOKÁD I. csökkent. A pozitív, reménykedő várakozások helyett a magyar társadalom a rendszerváltáskor egy rémálmot kapott: megnyugvás, lassú gyarapodás helyett eszelős kavargást, verbális, és aztán a taxisblokádban valóságos polgárháborút, tökéletes bizonytalanságot; hiperinflációt - a csúcson majdnem 40 százalékot -, ennek következtében rohamos reálbércsökkenést; mindennek, ami eddig többé-kevésbé megszokott volt, gyors és tökéletes szétzilálódását. Egy valami vált biztossá: a bizonytalanság. És ez iszonyú, szinte tektonikai erejű feszültségeket váltott ki a magyar társadalomból. Ha közgazdászként kellene kísérletet tennem arra, hogy megfogalmazzam a lényeget, akkor a következőképpen tenném: Az a valami, amit rendszerváltásnak neveznek meg mindmáig, valójában egy hosszabb történelmi folyamatnak egy kifejezetten negatív és vészjósló lezárása volt, a térség egészére nézve. Egy mondatba sűrítve, legprimitívebben úgy lehetne megfogalmazni, hogy „az a folyamat, amelynek keretében a térség társadalmai a szocializmusból átmennek a kapitalizmusba”. A szocializmus az én olvasatomban valójában nem volt más, mint egy átmeneti, a perifériákon megjelenő, valamiféle felzárkózási kísérletnek nevezett, brutális politikai kapitalizmus. Tehát szó sem volt arról, hogy társadalomfilozófiai értelemben ez az alakulat, szerveződési mód kiszakadhatott volna abból a rendszerből, amit globális kapitalizmusnak szoktak nevezni. Valójában az igazi célja a dolgok legmélyén az volt - és itt jutunk el a szerintem feltételezhető lényeghez -, hogy felgyorsítsa az akkor még viszonylag masszívan létező, a XX. század elején Kelet-Európa és főleg Oroszország tradicionális paraszti társadalmainak felbomlását. Ezek döntően és alapvetően zárt, a szakralitás számos elemét még őrizni képes társadalmak voltak. Nyilván a globális tőkestruktúrák számára ez azért volt kényelmetlen, mert itt nem lehetett „rendes” kapitalizmust létrehozni. A szó szoros értelmében kitalálták azt a valamit, amit szocializmusnak nevezünk, diszkréten elő is segítették azt, hogy ezek az egyébként is létező eszmék az ott meglévő szervezeti, intézményi rendszerré tudjanak válni. Ma már egyértelműen látszik, hogy a Szovjetunióban a ’30-as években, nálunk pedig az ’50-es években lényegében 10-15 évre rövidítették le azt az átmenetet, ami a nyugati társadalmakban 150 év alatt ment végbe. Azt mindjárt tegyük hozzá, hogy ez óriási státusz- és reáljövedelembeli visszaesést hozott mindenkinek. A szocializmust ily módon elszenvedett társadalmaknak a változást az jelentette volna, ha a fent taglalt folyamat során lezsilipelt, gigantikus méretű tőkét, amit tőlük kivontak, visszajuttatták volna hozzájuk. A „kárpótlás” szó finoman valami ilyesfélét sugallt. Csakhogy ez bizonyult 138
