Kávássy János Előd: Nyugati szélben. Adalékok a magyar-amerikai kapcsolatok 1989-es történetéhez; gondolatok a kelet-európai és a magyar rendszerváltáshoz - RETÖRKI könyvek 11. (Lakitelek, 2015)
„És egyszer úgyis meg kell csinálni”
Nyugati szélben Parancsnoksága stb. - beszélhetünk, de tarthatatlan bármely olyan narratíva, mely a kormányt ezen időszakban önálló hatalmi központként kívánja leírni. Az utólagosan megjeleníteni igyekezett önállóságira való törekvés) nem a jogi háttér vagy a strukturális szervezet gyökeres megváltozásából fakadt, hanem a kormányban helyet foglaló, egymással (is) versengő pártpolitikusok (pl. Németh, Horn, Pozsgay) ambícióinak lecsapódása volt. Hogy akkor miért lehetett Grósz (és az MSZMP elitjének) érdeke egy ilyen váltás, s hogyan illeszkedik mindez a demokrácia nélküli, jogállami intézményrendszer kialakításának folyamatába? Véleményem szerint erre az összpolitikai körülményekben, s a későbbi, plurális politikai rendszerben való létezésre való felkészülésben keresendő a válasz. Először is, a főtitkár szavaiból kiolvashatóan - részben nyilván az 1988. májusi pártértekezlet folyományaként is — magán az MSZMP-n belül is léteztek olyanok, akik egy, a párttól minél függetlenebb (nyugati mintájú?) kormány felállítását sürgették; másodszor, a változó magyar belpolitikai erőtérben e lépés pozitív színben tüntethette fel a hatalmon lévőket (fiatalítás, a hatalom [látszólagos] megosztása); harmadrészt, az MSZMP ugyanígy pozitívabb színben tűnhetett fel a gazdasági stabilitás fenntartásában elengedhetetlen Nyugat irányában is. Kérdés természetesen, mindez mennyiben tulajdonítható Grósz (és legbelsőbb köre) önérvényesítésének, vagy a párton belüli kompromisszumoknak. A magam részéről hajlok arra, hogy a fennálló struktúrában szocializálódott és abban létező, ráadásul egy egyre bizonytalanabb jövővel szembenéző PB- és KB-tagsággal szemben alapvetően a főtitkár elképzelései érvényesültek. Ezt bizonyítja számomra az is, hogy amikor az ülés végén arról szavaztak, hogy Grószt „saját kérésére felmentsék”, s hogy Némethet miniszterelnöknek, Nyerset államminisztemek jelöljék, a kibővített KB-ülés „egyhangúlag foglalt állást”, holott Grósz az előzetes egyeztetésekről adott beszámolója alapján ez egyáltalán nem látszik sem evidensnek, sem indokoltnak - az egyöntetű szavazást sokkal inkább a több évtizedes rutin és pártfegyelem diktálta, melyben a főtitkár szava dönt. Grósz befolyását mutathatja az is, hogy az 1965 után 1988 júniusának végén a Pozsgay Imrével felújított államminiszteri posztra az eredetileg általa, Némethtel szemben favorizált Nyerset is kinevezték, márpedig az államminiszterek 1988 júliusa óta magát a miniszterelnököt is helyettesíthették.326 Legegyértelműbben természetesen a 326 „A felépítés többszintűsége azzal is megmaradt, hogy 1988-tól, ezzel ugyan kidomborítva politikai jellegét, a kormány összetételében hosszú szünet után ismét államminiszterek 132
