Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
2. Diktatúra és nemzet
a nyugati viszonyokhoz mérten is fényűző volt, a középső réteg és a politikai rendőrség tagjai nagyon jól éltek”. A diktatúra kiépülése óta több száz embert végeztek ki, ráadásul „a legreakciósabb rendszerek sem tartották olyan korlátoltnak a népet, mint a kommunista párt”, amelynek vezetői, „a Rákosi-Gerő-klikk bár teljesen elszigetelődött, görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz”. Az eseményeket otthon átélő Kiss Sándor szerint végső soron ez robbantotta ki a forradalmat.6 Ebben az 1957. január végén megjelent számban - amely számozása szerint az 1956-os év hatodik kiadványának felel meg, a már elkészült eredeti tartalom helyére azonban új, a szabadságharccal foglalkozó cikkek kerültek, hiszen „fontos csak az volt, ami odahaza történt”7 - az okok keresését az események igazolásának a vágya is erősítette. A már idézett Kiss Sándor világossá tette, hogy a forradalom „történelmi szükségszerűség volt”, azt „nem szervezték, nem irányították”,8 Borbándi Gyula pedig a programpontok felsorolásával érzékeltette, hogy az események igaz minősítése nem ellenforradalom, hanem forradalom.9 Ez az igazoló mentalitás nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy ekkor még élhetett a remény, főleg a hazától sok ezer kilométerre élők számára. Bíztak abban, hogy a forradalomnak még nincs vége: hiszen „a nemzetnek új »történelmi« osztálya, harcokban edzett, honához hű, öntudatos rétege támadt: a munkásság” (Vámos Imre),10 azaz még csak „e nagy népi és nemzeti küzdelem Nagymihály Zoltán: Az emigráció „jeles” emlékei Nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés kisgazda képviselőjeként tevékenykedett. A Magyar Közösség-perben három év börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban részt vett a Parasztszövetség és az FKGP újjászervezésében, a bukás után Nyugatra menekült, ahol a Magyar Forradalmi Tanács megszervezésében és a Magyar Bizottságban vállalt szerepet. In: Borbándi Gyula: Nyugati magyar irodalmi lexikon és bibliográfia. Budapest, 1992, Hitel, 196. Interneten: http://mek.oszk.hu/04000/04038/html/ (Utolsó letöltés: 2015. július 29.) 6 Kiss, 1956, 277-279. 7 A Látóhatár Barátainak Társasága közleményei, 1956, 353. 8 Kiss, 1956,277. 9 Borbándi Gyula: Forradalom vagy ellenforradalom? A követelések és a programok. 1956, 280-291. Ekkor még az otthoni, a párt részéről meghatározott minősítés - vagy legalábbis annak hangsúlya - is kérdéses volt. Lásd e könyvben Szekér Nóra: Az 1956-os forradalom újraértékelése a nemzeti megbékélés jelszavával. 117-131. old. 10 Vámos, a Látóhatár ekkori felelős szerkesztője és kiadója a forradalom kirobbanását 1956-ban három „lenézett és kijátszott”, „nemzetfenntartó” rétegnek tulajdonította: a „túlbuzgón elsiratott fiatalságnak”, a szinte reformkorihoz hasonlítható „bátor és igazmondó” íróknak és a munkásságnak. In: Vámos Imre: Október Huszonharmadika. 1956, 273-276. 97
