Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
1. Diktatúra és hit
Jeles napok, jeltelen ünnepek A püspök ráadásul idejekorán számot vetett azzal, hogy az egyháznak az államtól függő helyzete, az egyházi szuverenitás hiánya nemcsak az állandósult felekezeti konfliktusok forrását jelenti, hanem - a mind szélesebb körben hódító totalitárius állameszmék árnyékában - komoly strukturális veszélyeket is hordoz. 1938 telén elhangzott püspöki jelentésében ezt a következőképpen fogalmazta meg: „Az államhatalom erősödése kívánatos, erősödésében azonban sorvad a társadalmi autonómia, s ezek között a legnemesebb, társadalmi szempontból a legértékesebb: az egyházi autonómia is. Ma teljes a harmónia egyház és állam vezetői között, de amelyik pillanatban szembekerülnének egymással, az egyház mostani építménye széthullana, s újra kellene kezdenünk az ősi ellenállást... Nem bocsátkozom jóslatokba az iránt, hogy egy ilyen fordulat mikor következ- hetik el, csak azt látom, hogy minden egyház, amely az állammal életre- halálra összenő, államválság idején külső, intézményes mivoltában összeomlik.”15 Ravasz profetikus gondolatmenetéből ezúttal a másodrangú államegyházi státusra és az abból fakadó negatív következményekre szeretném ráirányítani a figyelmet, hiszen Erdei Ferenc már idézett, 1951-ben elmondott történeti egyházkritikájában („egyházunk is belekényelmesedett a kiegyezés megalkuvó szellemébe, és fokozatosan az uralkodó osztályok második államvallásává kezdett válni”) lényegében egy két évtizedes egyházpolitikai felismerést ismételt meg - elhallgatva és eltorzítva a Ravasz-féle egyházpolitika ez irányú erőfeszítéseit. Hiszen míg Ravasz, akit Erdei az államhatalomnak való behódolással vádolt, valójában lényeglátó helyzetfelismeréséből adódóan az egyházi autonómia megteremtésére törekedett - tegyük hozzá: kevés sikerrel -, addig a protestáns egyházak éppen 1948-ban a kényszeregyezményekben veszítették el maradék önrendelkezésüket, és kerültek pártállami ellenőrzés alá, az egyházi földek kisajátításáért cserébe felajánlott államsegélyekkel pedig a pénzügyi kiszolgáltatottságot konzerválták. A két világháború közötti egyházkormányzat tehát tudatában volt a reformok szükségességének, és az akkori egyházpolitika diktálta szűk korlátok között igyekezett felkészíteni az egyházat egy remélt egyházpoli15 Ravasz László 17. püspöki jelentése. Budapest, 1938. 34
