Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)
1. Diktatúra és hit
lódási pontokat jeleztek. Hatványozottan volt igaz a fiatalabb lelkésznemzedékre, amelynek egyik kulcsfigurája már ekkor Bereczky Albert volt, aki mindemellett a ’44-es ellenállásban személyes jó kapcsolatokat épített ki a hazai kommunistákkal. Az SDG egyesület tevékenysége vagy éppen Szárszó története szintén ennek az összetett viszonyrendszemek egy irányát jelöli, s azt mutatja, hogy pl. a népi mozgalom különböző áramlatai és annak baloldali vonulatai is erőteljesen beágyazódtak a református gondolkodásba. Tegyük azonban hozzá, hogy ez a baloldaliság is inkább egy határozott társadalomkritikára épülő radikalizmust jelentett, semmiképpen sem a diktatórikus baloldali hatalomgyakorlási modellel való azonosulást. Mindenesetre 1945-ben a református egyház és a baloldali gondolkodás között lehettek és voltak kapcsolódási pontok. A radikális társadalomkritikát és gyökeres változásokat megfogalmazó hívószavak pedig nem voltak idegenek a református egyházi tradíciók jelentős áramlataitól sem. A gyökeres változások szükségességének felismerése - a későbbi hivatalossá lett egyháztörténeti narratívákkal szemben - azonban nem kizárólag baloldali sajátosság volt, hanem a két háború közötti reformkon- zervatív egyházpolitikai törekvéseket is áthatotta. Ezt talán legjobban a korszak megörökölt egyházpolitikai kulcs- problémája, a felemás állami-egyházi viszonyból fakadó konfliktusok és a protestánsok számára is megfelelő modell keresése mutatja. A polgári korszak egyházpolitikai berendezkedése, az állam és a katolikus egyház közötti teljes - vagyoni - szeparáció elmaradása ugyanis a protestáns egyházakat feloldhatatlan dilemma elé állította: a katolikus egyház-állam viszony mintája, valamint az egyház vagyoni helyzete az államsegély elfogadása felé terelte a protestánsokat, egyúttal azonban a nagy múltú és féltett protestáns autonómia fokozatos feladására szorította őket. Szemben az egyházpolitika hagyományos hangsúlyaival, Ravasz felfogásától nem állt távol az államitól anyagilag független, önfenntartó egyház ideája, „a szabad egyház szabad államban” sokat hangoztatott elve. „Mi jelenleg másodrangú államegyház vagyunk... Idegen szerep, más erőltette ránk. Az igazi református egyházpolitika: szabad egyház szabad államban, de én az államtól szabad egyház csak akkor lehetek, ha az állam is szabad nemcsak tőlem, hanem a nálam hatalmasabb egyháztól is”14 - fogalmazott 1929-ben. Földváryné Kiss Réka: Emlékezet és propaganda 14 Ravasz László püspöki jelentése. Budapest, 1929, 14. 33