Szekér Nóra - Nagymihály Zoltán (szerk.): Jeles napok, jeltelen ünnepek a diktatúrában. Pillanatképek a kommunista emlékezetpolitika valóságából - RETÖRKI könyvek 10. (Lakitelek, 2015)

2. Diktatúra és nemzet

Jeles napok, jeltelen ünnepek

volna az ellenforradalmi összeesküvés érvényességét, nem vált egy összeesküvés-elméletből fakadó ideológiai rugalmatlanság foglyává.

E kádári politikából született meg az a retorikai fordulat, hogy a párt a társadalomnak ’56 kérdését a nemzeti tragédia jelszavával közvetítette. Kádár János 1972-ben, 60. születésnapján mondott beszédében használta először 1956-ra vonatkoztatva ezt a fogalmat. E beszédben már nagyon pontosan körvonalazódik, hogy ez ’56 értelmezésének milyen új szegmenseit nyitja meg: „1956-ban súlyos, kritikus helyzet állt elő, amelynek tudományosan az ellenforradalom a megnevezése. Mi tudjuk, hogy annak, ami 1956-ban történt, ez a tudományos meghatározása. De van más fogalom is, amit mindnyájan elfogadunk: az egy nemzeti tragédia volt. Tragédia a párt számára és az egyes emberek számára is. Úttévesztés történt, és ebből tragédiajött létre.”13

1956 nemzeti tragédiaként való értelmezése nem helyezi hatályon kívül az ellenforradalmi összeesküvés tételmondatait (a legnyilvánvalóbban ez abban fejeződik ki, hogy a kivégzettek tisztességes eltemetését ezután sem engedélyezték), csak nem beszél róla. A hangsúlyt nem ’56 értelmezésére, annak előzményeire, eseményeire, felelőseire helyezi, sokkal inkább annak tragikus következményeire, minden minősítés nélkül. Arra a pontra fókuszál, ahonnan a Kádár-rendszer konszolidál. A nemzeti tragédia szerint te- matizálni ’56-ot arra is példa, hogy 1956 kapcsán is lehet a rendszer konszolidációs politikáját hangsúlyozni. Ugyanakkor ez nem változtatja meg azt a tényt, és ez Kádár-beszédében kifejezésre is jut, hogy a párt továbbra is ellenforradalomnak tekinti az 1956-os eseményeket, és ennek elfogadását a társadalomtól is elvárja. Ez problémaként, feszültségként továbbra is fennállt.

1972-től kezdve azonban, ha a párt ’56 kérdését a nyilvánosság elé vitte - amire ritkán, elsősorban az október 23-ai évfordulók alkalmával került sor -, a december 5-ei párthatározatban megfogalmazottaktól nagyon eltérő hangnemben, a nemzeti tragédia jegyében beszélt róla. Két évforduló, a 25. és a 30. némileg eltért a szűkszavú és elsősorban a munkásmozgalom mártírjainak koszorúzására szorítkozó megemlékezésektől.14 1981-ben, a ne13 Idézi Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi háttérrel. Budapest, 1982, Magvető Kiadó, 221-222.

14 Ripp, 2002, 153-154.

122