Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Gróh Gáspár: Irányok, értékek
Magyar Látóhatár dig mintegy önmagában cáfolja a kommunisták önlegitimációs konstrukcióját, amely szerint maga a baloldaliság kommunista privilégium, és hogy csak a kommunisták képviselték Magyarországon az alsóbb néposztályok érdekeit. II. A népieket tárgyaló szakirodalom két alaptípusának a mozgalom hős- és aranykorában született, önfelmutató jellegű, részben a táboron belül egymásról írt szövegek, illetve az urbánus és kommunista baloldal értelmezései számítottak. Utóbbiak élén előbb Révai József népfrontos-ideoló- gia jegyében született 1938-as, Marxizmus és népiesség című összefoglalójával, majd Lukács György 1946-os figyelmeztetésével. Népi írók a mérlegen - szólt a cím, amelyből kiérezhető volt a bolsevik homlokráncolás: jelezte, hogy következik a megmérettetés. Mindkét írásban ott volt a kommunista pártnak az a stratégiai indíttatása, miszerint a nekik tetsző népieket beépítsék a maguk hatalmi rendszerének támogatói közé. Ezért voltak (számukra) ,jó” és „rossz” népiek. Kommunista nézőpontból a lényeg azonban nem csupán a személyek és művek „lenyelése”, hanem egy másik, az ő irányításuktól független, ám kétségkívül baloldali alternatíva fölszámolása volt. A tengernyi tanulmány e két koordinátarendszerben jól elhelyezhető: egyfelől tehát a (harmadik utas) népi elképzelések, másfelől a Révai-Lu- kács-féle marxizmus jegyében. Utóbbinál érdemes még ma is elidőzni. A Kádár-kor irodalomtörténészeinek mozgásterét megkötötte az a különös dekrétum, amely Az MSZMP KB mellett működő kulturális elméleti munka- közösség állásfoglalása - „A népi írókról” címmel jelent meg. Nem is akármikor: 1958 júniusában, Nagy Imre és társai kivégzésének idején. Ez a dokumentum nem kevesebbet tartalmazott, minthogy (nem az eredeti terminológiával élve) a forradalom eszmei előkészítése a népi írók „bűne”. Világos üzenet: ettől kezdve a népiek mozgalmának esetleges újraformálódása a szocialista rendszer elleni összeesküvésnek minősült. így aztán a népiek kutatása a korszak gondolatrendőrségének éber figyelme mellett folyhatott, és minden olyan szakmai megnyilatkozás, amely a népiek esetleges rehabilitálása felé mutathatott (ide értve azt is, hogy bí18
