Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Salamon Konrád: Jászi Oszkár és a Látóhatár
Magyar Látóhatár élt értelmetlenül. Ifjú szívekben talált hazára, azok a fiatalok vállalták szellemi vezérüknek, akik történelmi számadásra készültek a harmincas évektől... A kor csak problémákat adott nekik, útmutatásul azokhoz kellett fordulniuk, akik a maguk idejében hasonló nehézségekkel, de sokkal nagyobb felkészültséggel fogtak munkához, készültek a reformokra. Jászi Oszkár és társai integettek feléjük a múltból, ők lettek a mestereik, a vezetőik: ennek a generációnak egy ugyancsak száműzetésbe kényszerült tagja: a falukutatók, a Nemzeti Parasztpárt és a ’45-47-es demokrácia nevében tiszte- letadóan meghajtja a fejét a nagy tudós és az igaz magyar előtt az emigrációban.”74 M. L. Hoffmann, Jászi egykori tanítványa a nagyszerű tanárra és emberre emlékezett, akinek diákjait nem a szülőhazájában játszott szerepe késztette arra, hogy „csodálják és hallgassák” előadásait. Jászi múltjáról ugyanis a legtöbben nem is tudtak, mert magáról sohasem beszélt. Ráadásul tanári tevékenységét „nem elsősorban tudományos és államférfiúi kiválóságáért becsülték nagyra, de még csak nem is azokért az eszmékért való lelkesedésükből, amelyeket oly nagy lendülettel iparkodott tovább adni, hanem sokkal inkább jellemének és emberi tulajdonságainak összességéért.”75 Tanítványainak „ő lett a nagy európai hagyományok élő jelképe. (...) Amikor együtt voltam vele... úgy éreztem, mintha egy időre Budapesten, Bécsben, Rómában vagy Párizsban lennénk. Úgy gondolkodtunk és éreztünk Európáról és problémáiról, mintha azokban személyesen is érdekelve lettünk volna.”76 Az amerikai tudományos életben az első liberálisok egyike volt, aki látta a szovjet kommunizmus igazi arcát. „Fel is emelte szavát ellene. Ez nem volt népszerű cselekedet azokban az időkben (1930-as évek), különösen olyan ember részéről, aki aggódott (és mennyire alapos volt az aggodalma!), hogy az antikommunista reakció erői elsöprik a szabadságot Európában. Húsz év kellett ahhoz, hogy az amerikai értelmiségiek kijussanak abból a csapdából, melybe a húszas évek végén és a harmincas évek elején jutottak.”77 Az értetlenséget is vállalva Jászi a felismert csapdát leleplezte. „Óva intette a rövidlátó és tá74 Uo. 122. 75 Michael L. Hoffmann: Jászi Oszkár és tanítványai. Látóhatár, 1955. 2. 124. 76 Uo. 77 Uo. 125. 162
