Alexa Károly (szerk.): Magyar látóhatár. Borbándi Gyula emlékkönyv - RETÖRKI könyvek 9. (Lakitelek, 2015)
Papp Endre: A népiség mint befejezetlen program
lép még egyet a konkrét társadalmi cselekvés irányába. Kísérletet tesz a hatalom és az irodalom „kibékíthetetlen ellentétének” feloldására. A hatalom szükségszerű konzervativizmusát és az irodalom jellegéből fakadó „anarchizmusát” kívánja összehangolni, hogy együtt segítsék elő a társadalom állandó javítását - s ahogy olvasható a könyvben - az emberi nem boldogulását. A szavakból kicsengő romantikus pátosz száz évvel korábbi előzményekre utal vissza. A magyar romantikus irodalomban, mások mellett Vörösmarty vagy éppen Kölcsey által képviselt szép eszme az egyén, a nemzet és az emberiség szoros fogalmi összetartozása. Az igazi magyarság ebben az összefüggésben az általános emberi kifejeződéséhez a maga természetességével járul hozzá. Az egyes ember nemzeti meghatározottságával része az univerzális nembeli jellegnek. Látható, a népi irodalom öndefiniálásában, ethoszában kötődik a népiség kialakulásának reformkori, romantikus eszmei környezetéhez - dacára a távolságtartásnak. Az irodalom társadalmi szerepének előtérbe állítása és konkrét felelősségvállalása viszont - némi megszorítással: gondoljunk a forradalmas Petőfire például - általános tekintetben új vonás ebben a relációban. A közösségi identitás-meghatározás erős igényét minden bizonnyal az értelmiségi, illetve politikai elfogadás elérése is magyarázza - egy döntően paraszti származású, első generációs értelmiségi csoportosulás helykeresése okán is. Veres Péterrel szólva: a népiség nemcsak származás, hanem vállalás dolga is: tudat, szellemi tájékozódás, politikai magatartás. Fő feladatát Illyés Gyula szépen fogalmazta meg: a szellem embereinek történelmi dolga népük tudatának folrázása, ébren tartása. Az etnikai meghatározottságot - Borbándi által a politikai népiség ideológusaként tisztelt - Bibó István kiemelt jelentőségű vonásnak látta a népiek önszemléletében. Eltérést mutatott ki a „nép” kifejezés nyugat-európai (Volk, people) és kelet-közép-európai értelme között. Ezen a tájon az alsóbb társadalmi helyzetű, elnyomott vagy kizsákmányolt embertömegen felül jelent valami nemzetileg jellegzetest, etnikait, nyelvit, valamiféle sajátosság hordozót, és jelenti azt a felfogást, hogy a politikai keretek helyreállításában az etnikai jellegzetességeket hordozó néptömegnek - elsősorban a parasztságnak - különleges jelentősége van. A nép, a parasztság és a magyarság fogalmak szoros szemantikai összetartozása - amely vonás megint csak majd száz évvel a népi mozgalmat megelőző „korábbra”, a hagyományelvű nemzet- és kultúrafelfogásra vezethető vissza - az a fundamentum, amely a nemzetfelfogást, illetve a hozzá kapcsolódó cselekvési stratégiát alakítja. A Papp Endre: Anépiség mint befejezetlen program 9
