Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)

Mellékletek

Mellékletek- 5 ­A kívánatosnál lényegesen kevésbé érzi a hallgatóság sa­ját súlyát és szerepét az egyetemen folyó munka befolyáso­lásában, az egyetemi viszonyok alakításában. Különösen szem­betűnő ez a "tanárok kiválasztásában", ahol a mecikérdoze* tek 86 %-a szerint semmi lehetőségük a beleszólásra. frdemes megjegyezni, hogy a KISZ-tagok erősen kritikus hozzá­állása a felsőbb /alapszervezet feletti szintek/ szintű KISZ-vezetők ugyanilyen erősen kritikus vélekedésével pá­rosul, akik "egyes vonatkozásokban/ politikai nevelés, párt­épi tés, tanulásra ösztönzés/ az összes hallgatók közül a legkritikusabbak voltak". Mindezek utalnak az egyetemi KTf-Z- mozgalom jelenlegi útkereső - módszerkereső fázisára. III. A hivatásról, a pályára való felkészülésről A felmérés vizsgálta a pályaválasztás néhány motívumát is. lennek alapján megállapíthatjuk, hogy a hallgatók többsége aránylag "egyenes pályán" kerül az egyetemre /93 %-ot első­re vettek fel/, általában helyeselhető pályaválasztási motí­vumok /műszaki képességek, illetve érdeklődés felismerése az első két helyen/ hatására, bár kedvezőtlen motívumok is jelentős súllyal szerepelnek a válaszok között. Kiemelendő hogy igen sokan /40 %/ említették meg: a középiskolai tanul­mányok ezt a profilá pályaválasztást tették lehetővé, a csa­lád és az ismerősök, tanárok ösztönzése is jelentős. I' motí­vumok vizsgálata alátámasztja, hogy a jövőben is indokolt a hátrányos helyzetűekkel való megkülönböztetett foalalko- zás, az előkészítő, pályaválasztást segítő munka. A hallgatóság értékrendje a mérnöki hvatásról, az "io-izi" mérnöki munkáról, a jó mérnök tulajdonságairól különböző torzulásokat mutat. Nagyra értékelik az alapos szakmai, tu­dást, a nyitottságot az uj iránt, a lépéstartást, a szak­mával, ugyanakkor nem ismerik fel a gazdasági ismeretek szükségességét, az emberi fellépés, a közéleti, társadalmi ■unka fontosságát, Az oktatás megítélésében is háttérbe szorulnak a vezetési, közgazdasági ismereteket nyújtó tárgyak. ons7 Ar.r»s«vvta r le 107

Next

/
Thumbnails
Contents