Halmy Kund: Cenzúra? Az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának (TKKO) működése, 1982 - RETÖRKI könyvek 8. (Lakitelek, 2015)

Mellékletek

Cenzúra? 35- 6 ­Igen lehangoló kép bontakozik ki a választott Hivatás és társadalmi környezetének kapcsolatáról. Hallgatóink föle még a munkábaállás előtt azonosul azzal, hogy a mérnöki pálya megbecsülése egyre csökken, mig fontossága nő. A felmérés néhány nagyobb kategóriában rákérdezett az egyetemen oktatott tárgyakra abból az aspektusból, hogy a hallgatók az egyes tárgycsoportok oktatását a jelenlegihez képest milyen súllyal látják szükségesnek. Az eredmény rá­mutat az oktatás már ismert hiányosságaira, mint az idegen- nyelvi képzés és a számítástechnikai oktatás ineqoi sága, illetve alacsony hatásfoka, ugyanakkor a társadalom­tudományi tárgyak háttérbe helyezésével rámutat arra is, hogy a hallgatóság nem ismeri fel az oktatás során ezen tárgyak lényegét és fontosságát. További vizsgálattal fel­tétlenül fel kell tárni az okokat. Az egyetemi oktatás megítélésében feltétlen tanulságos, hogy a megkérdezettek jelentős részénél az oktatás színvo­nala és a tananyag az elvárásaikhoz képest rosszabb. Ez fel­hívja a figyelmet arra, hogy a hallgatókkal rendszeres, érdemi konzultációt kell ezekről a kérdésekről folytatni, meghallgatni a véleményüket, mely pontokon érzik rossznak a tananyagot vagy az oktatás színvonalát. IV. A felmérés eredményeiből adódó feladatok Az 1981. évben a hallgatók körében elvégzett: felmérés leg­fontosabb tanulsága, hogy az egyetemi pártértekezleton és a párt egyetemi vezető testületéiben a hallgatók világnéze­ti, politikai, szakmai nevelésével kapcsolatos, az eddigi­ekben kidolgozott elemzések és határozatok alapvetően helytállóak e legutóbbi hallgatói tükörben nézve is. Az elvégzett felmérés és az e területet érintő vizsgála­tok alapján megállapítható, hogy a kedvezőtlenebb külső és belső tényezők hatása megmutatkozik a fiatalok világnézeti, országos levíitAr 108

Next

/
Thumbnails
Contents