Lóránt Károly (szerk.): A rendszerváltáshoz vezető út. Gazdaságpolitikai visszaemlékezések - RETÖRKI könyvek 7. (Lakitelek, 2015)
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út - Lóránt Károly: A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út
A gazdasági rendszerváltáshoz vezető út daságirányítás energiáját az újabb és újabb reformok kidolgozása és bevezetése kötötte le. A gazdaságirányítási reformok felgyorsulása, az 1980-as árreform Említettük, hogy az 1977-es struktúrapolitikai határozat gyorsan feledésbe merült, és helyét a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésére irányuló törekvések foglalták el. 1980-tól minden évben sor került valamilyen változtatásra, sőt maguk az 1968-ban kialakított szabályzók év közben is gyakran változtak, hogy a jövedelmek elosztását összhangba lehessen hozni a népgazdasági szinten kívánatossal. A szabályzókat igen gyakran az a kényszer is alakította, hogy a gazdaság meg tudjon felelni az egyensúlyi követelményeknek, elsősorban ami a konvertibilis relációjú külkereskedelmet illeti. Mivel az export dinamikus növelésére kevés lehetőség volt, mint jellemző intézkedéseket a megszorításokat lehet kiemelni, amelyek célja a belföldi kereslet csökkentése és ennek nyomán az importigények mérséklése volt. Csak példaképpen említve, abban az időszakban - többek között - a következő intézkedéseket hozták: 1982- ben visszamenőleges hatállyal növelték a kötelező tartalékalap-képzés mértékét; 1983- ban jelentősen szűkítették a kötelező műszaki fejlesztési alapképzés körét; 1983-ban lényegében a béremelkedés korlátozásának céljával új bérszabályozási rendszert vezettek be; 1983-ban elvonták a képződő fejlesztési alapok 7%-át. Ideológiai okokból, mármint hogy a szabályozó rendszer legyen normatív (egységes minden vállalatra), erős volt a vállalatoknak korábban adott különféle támogatások, mentességek megvonására irányuló törekvés. Az irányítási rendszer reformja keretében megtörtént a három ipari minisztérium összevonása egyetlen Ipari Minisztériummá (1981), amellyel a reform egyszerre két célt kívánt elérni. Az egyik az ipari (ágazati, nagy- vállalati) érdekek képviseletének gyengülése a gazdaságirányításban (hiszen ahol korábban három miniszter ült, oda már csak egy került), a másik pedig a minisztérium-vállalatok közötti kapcsolatok gyengítése, hiszen egy minisztériumnak kisebb kapacitása volt arra, hogy a vállalatokkal foglalkozzon, mint háromnak. 63
